2008.06.30 06:12; Frissítve: 2008.06.30 06:12


Halál a miskolci a villamoson

Miskolc – Előbb a mentőket, majd a rendőröket és a halottszemlét végzőket kellett hívni ahhoz a villamoshoz, amin egy idős férfi meghalt hétfőn reggel. Az utasok szóltak a villamosvezetőnek, hogy valaki rosszul van, azonnali segítségre szorul…

A különös haláleset hétfőn reggel történt a Győri kapuban a Tiszai pályaudvar irányába haladó 1-es villamoson Miskolcon. A mentők pillanatokon belül a Gyulai utcai megállóhoz értek, és kezelésbe vették az utast, de segíteni rajta már nem lehetett. Halott volt.

Ezért a rendőrséget is kihívták a tetthelyre, a villamoshoz, ahol, mint az a rendkívüli halálesetek bekövetkezésekor lenni szokott, elvégezték a halottszemlét. Idegenkezűségre utaló adat vagy körülmény nem merült fel. Feltételezhetően valamilyen hirtelen fellépő időskori rosszullét végzett vele. Ezt megerősített felesége is, aki férjével együtt utazott a villamoson. (Az információkat az MVK illetékeseitől tudjuk.) A halál beálltának körülményeit egyéblét az igazságügyi szakértői boncolás során állapítják majd meg.

Az MVK Zrt. körülbelül egy órán át villamospótló autóbuszokat közlekedett a, mert a halottszemle miatt a villamos el nem mozdulhatott, és kitérővel sem tudták volna megoldani a zökkenőmenetes közlekedést.

  • Elrepült a motoros a Csermőkei úton  Elrepült a motoros 2008.06.29.
  • Részegen hajtott az Árokba az  Ignisével Részegen hajtott az árokba 2008.06.29.
  • Kerítés tetején landolt az Opel  Súlyos baleset: kerítés tetején landolt az Opel 2008.06.27. éjjel
  • Bringást ütött el a Smart Bringást ütött el Mályiban 2008.06.27. 
  • Balesetek és bűnügyek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
  • << vissza a BOON főoldalára


    Cikk ajánlása


    LEGÚJABB HIREK Magyarország
    Fidesz: nevetséges az MSZP megszólalása a nemzetpolitikai ügyekben
    Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának [...] tovább »
    MSZP: sajnálatos, hogy a kormány sértetten visszautasítja az amerikai kritikát
    Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy a kormány "sértődötten [...] tovább »
    Az EMIH felháborodásának adott hangot a mártír emlékhelyek meggyalázása miatt
    Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felháborodását [...] tovább »
    Beach Club nyílik Siófok Nagystrandján a bezárt Coke Club helyett
    Siófok, 2012. május 25., péntek (MTI) - Beach Club néven új arculattal, továbbra is az ifjúság igényeit [...] tovább »
    BÉT – A régióban kiemelkedő teljesítményt mutatott a BUX
    Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,95 pontos, 0,53 [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés