2008.07.1 08:39; Frissítve: 2008.07.1 08:39


Gázrobbanás Putnokon – egy sérült

Putnok – Gázrobbanás történt Putnokon egy családi házban kedden reggel. A tűzoltók egyelőre egy sérültről tudnak.

16.04: Az elsődleges megállapítás szerint a tulajdonos – akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba – cigaretta iránti szenvedélyének eshetett áldozatul. Nem történt közveszély okozás, feltételezhetően az történt, hogy a férfi házilag javította az egyik gárberendezését, és időközben rágyújtott. Ez lett a robbanás kiváltója. A történteket, tekintve, hogy kizárták a bűncselekmény lehetőségét, közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.


 A Borsod megyei településen reggel kilenc óra előtt robbant fel a családi ház. Az épület egyik fala kidőlt a ház súlyosan károsodott – mondta el a Független Hírügynökségnek Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Mint mondta, a helyszínre érkező tűzoltók az épületből kimentettek egy középkorú férfit, a sérültet a mentők súlyos állapotban már kórházba szállították. Egyelőre úgy tudni, hogy más nem sérült meg és a környező épületekben sem lett komoly a kár, a tűzoltók mindenesetre most átvizsgálják a környéket.

Az még kérdéses, hogy mitől robban be a gáz a családi házban.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Fidesz: nevetséges az MSZP megszólalása a nemzetpolitikai ügyekben
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának [...] tovább »
MSZP: sajnálatos, hogy a kormány sértetten visszautasítja az amerikai kritikát
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy a kormány "sértődötten [...] tovább »
Az EMIH felháborodásának adott hangot a mártír emlékhelyek meggyalázása miatt
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) felháborodását [...] tovább »
Beach Club nyílik Siófok Nagystrandján a bezárt Coke Club helyett
Siófok, 2012. május 25., péntek (MTI) - Beach Club néven új arculattal, továbbra is az ifjúság igényeit [...] tovább »
BÉT – A régióban kiemelkedő teljesítményt mutatott a BUX
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,95 pontos, 0,53 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés