2010.09.2 12:26; Frissítve: 2010.09.2 12:26


Becsengettek az iskolai rend őreinek

Becsengettek az iskolai rend őreinek
Miskolc – Szeptember elsején nem csak a diákoknak, de az iskolarendőröknek is becsengettek.

Minden oktatási intézményben megpróbálnak ugyanis ilyenkor, a szokottnál is jobban figyelni a gyerekekre. Hiszen a szünidő után nehéz visszaállni a minden napi rutinba, emiatt talán figyelmetlenebbek a diákok. Nem véletlen, hogy ilyenkor, egész szeptemberben, az iskolák előtt rendőrök irányítják a forgalmat, óvva ezzel a diákokat a belesetektől. De van olyan iskola, ahol nemcsak év elején, hanem egész évben van rendőri jelenlét. Ők az iskolarendőrök.

Bunda Levente zászlós, a Vasgyári rendőrőrs munkatársa, de iskolarendőrként a miskolci görög katolikus általános iskolában dolgozik, már harmadik éve. Nem véletlen, hogy ide került, hiszen két kislánya is ebbe az intézménybe jár, valamint szabadidős foglalkozásokat – például judóoktatást – korábban is tartott az iskolában. Az iskolarendőrök kiválasztásánál ugyanis arra is figyelnek, hogy a rendőr valamilyen módon kötődjön az adott intézményhez – mondta el lapunknak a zászlós. A feladatuk pedig: bűnmegelőzés, közlekedésbiztonság és kapcsolattartás.

Nem munka, felüdülés

De miből is áll az iskolai szolgálat? Bunda Levente elmesélte: „Szeptemberben a közlekedési kollégák segítik a diákokat a reggeli közlekedésben. Majd októbertől, hetente egyszer vállalok egyenruhás forgalomirányítást, illetve a szülői értekezleteken, fogadó órákon is jelen vagyok. Hetente, ugyancsak, egyszer van fogadó órám, ahol a diákok megkereshetnek a problémáikkal. Ezen kívül az elsős, másodikos gyerekeknek játékos közlekedési bemutatót tartok, a felsősöknek pedig bűnmegelőzési órát. Ez azért is fontos, hogy felhívjuk a figyelmüket a veszélyekre, így elkerülhető, hogy valamibe belekeveredjenek.

A zászlós azt is elmondta, hogy – a három év alatt – a gyerekekkel, tanárokkal és a szülőkkel is sikerült jó kapcsolatot kialakítania. Előfordul, hogy a szülők is kérik a segítségét, tanácsait vagy az iskolát ért bűncselekmények miatt rajta keresztül könnyebb az ügyintézés – tette hozzá.

A gyerekek – főleg a kisebbek közül – sokan csodálva nézik a rendőrruhát, a felsősök pedig érdeklődnek a rendőri munka iránt – mesélte.T alán az ő munkájának is betudható, de a tavalyi évben négy diák is ilyen irányú továbbtanulást választott – mondta. Azt hangsúlyozta: számára ez nem munka, hanem felüdülés, hiszen öröm látni a mosolygós, érdeklődő gyerekeket.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON Sziréna
Felborult az ittas sofőr a 26-os főúton
Sajókeresztúr, Sajószentpéter, Miskolc - Személyi sérüléses közlekedési baleset történt pénteken délután [...] tovább »
Lovasrendőrök is a falopások megelőzéséért
Encs - Az Encsi Rendőrkapitányság illetékességi területén is rendszeresen teljesítenek szolgálatot a [...] tovább »
Kiszökött az ózdi kórházból és meghalt
Ózd - Az ózdi Almási Balogh Pál kórház udvarán, holtan találták meg azt az idős férfit, aki hajnalban [...] tovább »
Rendőrségi felhívás – Tolvajt keres a Rendőrség
Miskolc, Kazincbarcika - A Kazincbarcika Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat lopás vétség [...] tovább »
Nyomok a hóban: jégre ment kisdiákok Edelényben
Edelény - A téli időjárás, a szabad vizek befagyott jege vonzó sportolási lehetőséget kínál. Aki azonban [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása