Az elmúlt időszakban szemtanúja lehettem egy-két érdekes cselekedetnek, amit autósok követtek el. Többen támadták már a nőket azzal, hogy nem tudnak vezetni. Szerintem a probléma eredendően nem ebből fakad. Tapasztalataim alapján nem kell ahhoz nőnek lenni, hogy bénán vezessünk. A „kormányba belebújós” sofőr a legrosszabb, aki úgy koncentrál a vezetésre, hogy majdnem kiesik a szélvédőn. Számukra a legkritikusabb egyszerre többfelé figyelni, így pont azt nem látják, amit kellene.
Nyíregyháza egyik forgalmas kereszteződésénél szerettem volna átkelni egy gyalogátkelőhelyen. Szépen, dinamikusan bele is kezdtem a műveletbe, hiszen nem gyűlölnek semmit jobban a gépjárművezetők, mint azt, ha valaki a járda szélén nem tudja eldönteni, mit akar.
Elindultam tehát a zebrán és már majdnem a közepénél jártam, amikor észrevettem, hogy közeledik felém egy autó, és egyáltalán nem áll szándékába lassítani. Gyors fejszámolást követően, nem volt nehéz belátni: nem fog megállni, attól függetlenül, hogy már rég a látóterében voltam. Vagyis csak azt hittem, hogy lát engem.
Nem akartam egy motorháztetőre kenődve végezni a napom, ezért inkább megálltam. Kiderült, hogy nem alapvető kitolásból suhant el előttem alig pár centire a zebrán: egyszerűen annyira koncentrált a következő zebrára, hogy még véletlenül sem figyelte, éppen mi zajlik előtte. Kezével görcsösen a kormányba kapaszkodott, a szélvédőre pedig annyira rátapadt, hogy kialakult nála egyfajta csőlátás, ilyen formában, fékpedál használat nélkül haladt előre.
Aki vezet, hibázhat alapon, nem tudhatjuk, hogy mit várhatunk egy-egy közlekedési helyzettől. De létezik egy külön kategória, akik veszélybe sodorva másokat, pár malőrt követően abba a gyanúba keveredhetnek, hogy talán piacon vették a jogosítványt.
Kapcsolódó cikkek:
-Nita-