2010.08.31 11:46; Frissítve: 2010.08.31 11:46


Szűk két hét múlva lesz a Magyar Dal Napja

Szűk két hét múlva lesz a Magyar Dal Napja
Idén tizenhat fővárosi színpadon és tíz vidéki városban lépnek fel a magyar dal legjelentősebb előadói szeptember 12-én.

A Magyar Dal Napját most rendezik meg harmadszor, 2008-ban még a Sziget Fesztivál része volt, tavaly pedig már önálló programként tartották meg – mondta a Független Hírügynökségnek Presser Gábor ötletgazda. Újdonság, hogy idén lesz Magyar Dal Fővárosa: a címre pályázat útján választották ki Egert, ahol öt színpadon lesznek programok.

Országszerte huszonhat színpadon szólnak majd a magyar dalok szeptember 12-én: Budapesten tizenhat, vidéken tíz helyszínen várják majd az érdeklődőket. Ismét lesznek programok Győrben, Békéscsabán és Zalaegerszegen, új helyszínként jelentkezett Mosonmagyaróvár és Szombathely. Budapesten lesznek zenés rendezvények a Vígszínháznál, a Millenáris fogadóban, a Zöld Pardonnál, a Művészetek Palotájánál és a Kobuci kertben és még a főváros számos pontján lehet magyar zenét hallgatni.

Pályázatot hirdettek a Magyar Dal Fővárosa címre

Idén Gerendai Károly ötlete alapján pályázatot hirdettek a Magyar Dal Fővárosa címre. Február végéig lehetett jelentkezni, a kuratórium végül úgy döntött, hogy Eger városa kapja meg idén a címet, ahol számtalan zenés programmal várják majd az érdeklődőket. Öt színpadon lesznek előadók. A város ismert művészei mellett fellép a Gajdos Népzenei Együttes, a Kerekes Band, Herczeg Flóra és a Veszelka Kommandó, de fellép Ferenczi György és a Rackajam, a Csík Zenekar valamint a Kiscsillag is.

További részletek a www.magyardalnapja.hu internetes oldalon találhatók.

- Független Hírügynökség -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Zene
Hegyalja Fesztivál – Az Arch Enemy, a Biohazard és a Danko Jones is fellép
Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) - A svéd Arch Enemy, a New York-i Biohazard, a brit Enter Shikari és Engine [...] tovább »
Az elektroakusztikus zene úttörőjére emlékeznek Debrecenben
Debrecen - Emléktábla-avatással, illetve ünnepi koncerttel idézik meg Pongrácz Zoltán zeneszerző-karnagy [...] tovább »
Közös zenehallgatás a Facebookon
Új funkcióval bővült a legnépszerűbb közösségi oldal. tovább »
Obama Lady Gaga slágerét énekli
A Born This Way c. szám legújabb feldolgozása. A vágónak nagyon sok szabadideje lehet. tovább »
Juró&Konyak: Csak a Diósgyőr!
Miskolc - Van a Reflex zenekar-féle klasszikus Diósgyőr induló, s van annak a feldolgozott - fogalmazzunk úgy, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása