2010.09.7 10:15; Frissítve: 2010.09.7 10:15


Hosszú árnyék

Hosszú árnyék
X-Faktor, Megasztár… Némelyik női zsűritag odáig megy a közvetlenségben, hogy fél fenékkel az asztalra fartol, s mozgatja magát a zene ritmusára, sugallván, hogy hű, de eredeti tehetségre leltünk…
Boda István jegyzete

Szenvedélyünk a szórakoztatás! – harsogják kart karba öltve a kereskedelmi televíziók. S azt teszik. Reggel, délben, este, és olyan olcsó árukészlettel, hogy ahhoz képest még a magyar 100 forintos szatócsbolt is a párizsi La Fayette áruház. Hogy csak a két nagy attrakciót említsem: az X-Faktor és a Megasztár már előzőleg olyan hátszelet katpak, mint egy Windsor-esküvő.

Jóval előtte mástól se volt hangos a képernyő, mint hogy legenda csak egy van, s aztán, hogy még négy hét, három hét, két hét, egy hét, és ugrás az ismeretlenbe. S persze, hogy nagyobb volt a foganatja, mint a parlagfű irtására szólító felhívásnak.

Annyi a celeb- és sztárjelölt, hogy szinte kidagad tőlük az országmezsgye. S mert nincs korhatár, már az ötéves is arról ábrándozik, hogy ide nekem a mikrofont, s én is ott lehetek az elődöntőben. A zsűrin nem múlik, merthogy mindegyik olyan szakértelemmel adja a jótanácsot, mintha a Fásy-mulatóban szerzett volna művészetpedagógiai ismereteket.

Van, aki fenékkel az asztalra fartol

Egymásra licitálnak, hogy ki tud eredetibbet mondani, s egy-egy angol raccsos-ricsajon akkorát kukorintanak lelkesedésükben, mint az a bizonyos kiskakas, amikor kikapirgálta az ő gyémánt félkrajcárját. Némelyik női szakértő odáig megy a közvetlenségben, hogy fél fenékkel az asztalra fartol, s mozgatja magát a zene ritmusára, sugallván, hogy hű, de eredeti tehetségre leltünk.

Meg is kapja a maga csókjutalmát az ihletett legényembertől, s ettől úgy felforrósodik a hangulat, mintha a Főgáz fűtött volna alá a nagy nemzeti eseménynek. Az egyik helyszínen. A másikon meg az egykorvolt médiasztár évődik a karakteres művésznővel, akként, hogy ha ő á-t mond, én csak azért is b-t.

Sírjunk vagy nevessünk?

Mindez persze üde jutalomjáték a „Tévé 2” „Édesnégyes” párkereső show-jához képest. Az ember nem tudja, sírjon vagy röhögjön ezen a képtelenségen, ami annyira szánalmas, hogy már nem is lehet rá haragudni. Először is, ugye, nem négyes, hanem ötös, s nem is párkeresés, hanem szexvadászat. Vice versa.

A „hím-fölény” természetesen magától értetődik – az első adásban –, mert ebben a felállásban a nőstények küzdenek az esetleges nász-esélyért. Nekik legyen mondva. Ugyanis, ahogy elnéztem őket, náluk a népi bölcsesség ugyancsak célba talált: zsák a foltját! Egyes jelenetek ízléstelenségéről nem is beszélve.

Szóval, ma így és ezzel szórakoztatnak a rangos kereskedelmi kanálisok. Pedig nyilvánvaló, hogy a hamis illúzióknak igen hosszú az árnyékuk. De hát manapság nálunk szinte mindenki azt kergeti…
– Boda István –

Hajdú-bihari cukorfalat énekelte be magát az X-Faktorba

Újabb X-faktor “tehetség” – Kifeküdt a zsűri

Megasztár 5: Bizarr “tehetségek”

Teljes az X-Faktor csapata

Megasztár előválogató Debrecenben

Veszekedés és féktelen bulizás az X-Faktorban

Megasztár 5: Újabb vicces antitehetségek

Domonkos Fanni az X-Faktorban



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Bulvár
Muri Enikő zavarba jött egy csóktól
Szerelmespárt alakít Muri Enikő és Nagy Sándor, az Én, József Attila című darabban. Enikő József Attila [...] tovább »
Szexi: Irina felső nélkül pucsit!
Irina Valerjevna Sajhliszlamova orosz szupermodell most éppen nem vetkőzött le, viszont farmernaciban pózol. Felső [...] tovább »
Megtaláltuk a legszomorúbb magyar dalt!
Az angol kutatás után mi is készítettünk a Facebookon egy felmérést, arról, hogy melyik a legszomorúbb magyar [...] tovább »
Nick Carter gyászol!
London - Nick Cartner gyászol, ugyanis húga Leslie Cartner napokban vesztette életét. tovább »
Képek! Charlize Theron megmutatta dögös testét
A szépséges színésznőről csak legekben lehet beszélni, de most elősorban nem a színészi teljesítményét [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása