2010.07.7 08:05; Frissítve: 2010.07.7 08:05


Új csapat a szurkolók szimpátiájáért

Új csapat a szurkolók szimpátiájáért
Ózd – Sokszor és sok helyen elhangzott már, hogy egy labdarúgó csapat életében az új bajnokság új reményeket tartogat. Közhely, de az Ózdi FC gárdájánál ez most abszolút igaz.

A mögöttünk hagyott tavasz során többnyire kiábrándító játékot produkált az NB III-as együttes, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy a csapat kiessen a harmadik vonalból. Hétfőn megtartotta első edzését Máriási Zsolt vezetőedző, immáron egy új szemléletű, egy sokkal inkább szerethető társaság kialakítása reményében.
- A legnehezebb feladat az lesz, hogy visszaszerezzük a szurkolók bizalmát és szeretetét – fogalmazott Máriási Zsolt. – Számomra is óriási csalódás volt a mögöttünk hagyott bajnokság, de most már csak előre tekintünk. Ezekben a hetekben nagyon sok labdarúgó érkezik hozzánk próbajátékra, egy olyan keretet szeretnék kialakítani, aki a táblázat felső egyharmadában harcol a bajnoki pontokért. A szájhős futballistákra nincs szükség, a pályán kell bizonyítani.
Az Ózdi FC a megadott határidőre leadta a nevezését az NB III-ra. Azt viszont még nem lehet tudni, hogy a Mátra vagy a Tisza-csoportba kap besorolást a fekete-fehér társaság. A szokásos nyári huzavona tehát idén sem kerüli el a magyar labdarúgás harmadik vonalát. Csupán az tűnik biztosnak, hogy a következő bajnokság augusztus közepén rajtol.
Az ÓFC első edzésén több olyan labdarúgót is láthattuk, aki korábban megfordult már a csapatban. Ismét együtt edzett a többiekkel Konyha Péter, de feltűnt az a Badalik Szabolcs is, aki több mint egy évtizede szerepelt már ózdi színekben. Mint mondta: a jelenlegi állás szerint 75% esélyt ad arra, hogy a klubnál folytatja a pályafutását. Nagyon szeretne nagypályán és a futsal csapatban is bizonyítani, viszont teremben még egy év szerződés köti a Gyöngyöshöz.
Kérdőjelek tehát most is vannak jócskán a futballistáknál. Az edzőmeccsek már lassacskán körvonalazódnak. Az biztos, hogy szombaton 10 órától egy egymás közti meccset játszanak az ózdi labdarúgók, az egyik csapatban azok kapnak lehetőséget, akiket próbajátékra hívott Máriási Zsolt. Ezután a tervek szerint a Tarnalelesszel, az Edelénnyel, a Kazincbarcikával, a Borsodnádasddal és a Putnokkal is találkozik a gárda, de a végleges program még nem állt össze teljesen. 
- ME -

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
Budovinszky, Menougong: az első távozók
Miskolc - Szombaton 15 órától, a Vasas elleni hazai összecsapással zár szezont a DVTK. tovább »
Kiss Pál Tamás a magyar autósport első monacói dobogósa
Kiss Pál Tamás sporttörténelmet írt. A 21 éves tehetség a GP3 történetének legelső monte-carlói futamán a [...] tovább »
Két maratont rendeznek egy hétvégén
Miskolc - Június 9-én, szombaton a terepfutásé, másnap pedig a hegyikerékpározásé lesz a főszerep. tovább »
MSE: Csak mentalitás kérdése a győzelem
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. fordulójában Vecsésen játszik a Mezőkövesd-Zsóry szombaton 18 órától. tovább »
Barcikán a “döntetlen-király” Nyíregyháza
Kazincbarcika - A Nyíregyháza ellen hazai pályán játszik a KBSC a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés