2010.07.1 08:39; Frissítve: 2010.07.1 08:39


Öt-hat ország futói a Bükkben

Öt-hat ország futói a Bükkben
A 18. Bükki Hegyi Maraton elnevezésű futóversenyt július 3-án, szombaton, 10.30-tól rendezi meg a miskolci Marathon Club.

A Kisgyörgy Ádám vezette szervezők három régi (12,5 km, 20,7 km, 42,3 km) és egy új (ultramaraton: 50 km) számban hirdetnek eredményt,  az újdonságnak számító „Családi Futónap” 6,2 km-es távját  pedig kortól, nemtől függetlenül bárki teljesítheti. A versenyközpont és a rajt helyszíne Majális-parkban, a Király-asztalnál lesz kijelölve, ahol szombaton reggel 8-10 óra között még elfogadnak jelentkezéseket.


Változott a kismaraton pályája!

Az elmúlt időszak katasztrofális mennyiségű csapadékkal járó esőzései járhatatlanná, balesetveszélyessé tették a kismaraton 10 km-es pályáját. Az új, 12,5 km hosszúságú pálya jelentős része ismerős lehet a rendszeres résztvevők számára, hiszen az éveken át a kismaraton útvonala volt. A lényeg: a közös rajtot követően a kismaratonosok együtt mennek a félmaraton, a maraton és az ultramaraton résztvevőivel egészen a Hámori-tó után 600 méterre található első, jobbra kanyarodó erdei útig. Ezen a szerpentinen haladva, elhagyva a Lencsés-forrást, érkeznek fel a futók a Dolka-gerincre, ahonnan a zöld + jelzésen érkeznek vissza a Csanyik-völgybe, majd onnan aszfalton a célig. A tájékozódást segítik majd a haladás irányát jelző piros-nyilak és a szintén a fehér műanyag táblára elhelyezett színjelzések, melyek megegyeznek az adott rajtszámok színeivel.


Neves indulók, idén is

A neves futók közül az itthon és külföldön egyaránt magasan jegyzett hosszútávfutók közül Wermescher Ildikó, Bogár János, Kadlót Zoltán, Németh Csaba, Soltész Roland és Zabari János egyaránt leadta már nevezését, de a hollandok, kanadaiak, románok, szlovákok által nemzetközivé avatott mezőnyhöz minden bizonnyal csatlakozik az etióp Erkolo Ashenafi is, aki eddig kétszer nyerte meg a rangos erőpróbát.
A szervezők ezúton is felhívják az autósok figyelmét, hogy óvatosan közlekedjenek a Majális-park és Bánkút közötti országúton. Esetlegesen néhány perces várakozásra számítani lehet, melyért elnézést kér a rendező Marathon Club.
Infoline: Bővebb információt a www.hegyimaraton.hu honlapon olvashatnak az érdeklődők, akiknek a 30/855-1284-es telefonszámon is rendelkezésükre áll.

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
Budovinszky, Menougong: az első távozók
Miskolc - Szombaton 15 órától, a Vasas elleni hazai összecsapással zár szezont a DVTK. tovább »
Kiss Pál Tamás a magyar autósport első monacói dobogósa
Kiss Pál Tamás sporttörténelmet írt. A 21 éves tehetség a GP3 történetének legelső monte-carlói futamán a [...] tovább »
Két maratont rendeznek egy hétvégén
Miskolc - Június 9-én, szombaton a terepfutásé, másnap pedig a hegyikerékpározásé lesz a főszerep. tovább »
MSE: Csak mentalitás kérdése a győzelem
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. fordulójában Vecsésen játszik a Mezőkövesd-Zsóry szombaton 18 órától. tovább »
Barcikán a “döntetlen-király” Nyíregyháza
Kazincbarcika - A Nyíregyháza ellen hazai pályán játszik a KBSC a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés