2010.07.13 13:24; Frissítve: 2010.07.13 13:24


Öt év után kerültek vissza

A labdarúgó megyei III. osztály Zemplén csoportjában a kenézlőiek lettek az elsők.

Az 1300 fős bodrogközi település csapata nem óriási, de éppen elégséges előnnyel (egy pont) szerezte meg idén a bajnoki címet Alsóberecki együttese előtt. Vagyis, izgalmas szezont zártak Molnár Tibor edző játékosai.
– A legutolsó fellépésünk Hollóházán volt, ott ünnepeltünk, ott pezsgőztünk – vágott bele a kenézlőiek irányítója. – Ezt a meccset korábban elhalasztották, így tulajdonképpen pótoltunk, s az aranyéremhez legalább egy pontot kellett szereznünk a harmadik helyezett otthonában. Végül meglett a döntetlen… Ez azért volt nagyon fontos, mert bár a gólkülönbségünk igencsak jó volt, a rivális Alsóberecki ugyanebben a körben 18-1-re verte Bodrogolaszit, ami azért érdekes… Azaz ha veszítünk, ők a befutók…


Két igazolás

A KSE már csak azért is megérdemelte az első helyet, mert tavasszal veretlen maradt (tíz siker, egy iksz), és az egész évadot tekintve is csak egyszer kapott ki, 2009. október 18-án Alsóbereckiben.
– 2005 nyarán intettünk búcsút a megyei II-nek, akkor estünk ki, de az azóta eltelt valamennyi szezonban benne volt a feljutás lehetősége, zártunk másodikként, harmadikként, negyedikként – folytatta Molnár Tibor. – Különböző gondok mindig akadtak, például az, hogy páran elköltöztek a jobb megélhetés reményében. Tavaly ugyanakkor mellénk állt egy olyan szponzor ifj. Hunyadi Tibor személyében, aki szereléseket, labdákat vásárolt, abban segített, amire éppen szükségünk volt. Így tudtunk Encsről igazolni két játékost, Glonczi Zsoltot középhátvéd posztra és Nagy Tibort, aki jobboldali középpályás. Ez mutatja, hogy az alapemberek rendelkezésre álltak, a csapat nagyjából kialakult, megvolt az összeszokottság. Én abban látom a siker kulcsát, hogy a kezdő tizenegyen nem igazán kellett variálnom, s bíztam a fiúkban, hogy ebből az éles küzdelemből ők jönnek ki győztesen. Munkahelyi elfoglaltságok miatt hetente csupán egyszer tudtunk edzeni és ami még érdekes, hogy az utolsó öt hazai meccsünket, mivel mindkét pályánk víz alatt volt, Györgytarlón rendeztük, ezúton is köszönjük az ottani polgármester, Oláh István segítségét.
A sportember kiemelte még: „A sikerben nagy része van Tóth Béla edzőtársamnak, aki sajnos már nem tud velünk együtt dolgozni, egészségi állapota miatt. Külön szeretnék gratulálni az ifjúsági csapatunknak, amely Szemán Béla vezetése mellett szintén bajnok lett, zsinórban harmadszor. Mit érhetünk el a megyei II-ben? Először is köszönjük Hunyadi Tibor polgármester úrnak, hogy biztosítja a feltételeket… Szerintem három-négy igazolással a középmezőny tagjai leszünk…”
A KSÉ-nél hivatalosan július 16-án zárják az előző szezont, a Faluházban megrendezett bankettel.

Gólszerzők
26 gólos: Lakatos Róbert.
10 gólos: Gregor József.
9 gólos: Nagy Tibor, Horváth Attila.
8 gólos: Egyed János.
7 gólos: Glonczi Zsolt, Adu Antal.
4 gólos: Majoros Tamás.
3 gólos: Pápai Roland.
2 gólos: Bandor Endre, Lakatos Csaba.
1 gólos: Gál Tamás, Berei Béla, Gáll István.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
Budovinszky, Menougong: az első távozók
Miskolc - Szombaton 15 órától, a Vasas elleni hazai összecsapással zár szezont a DVTK. tovább »
Kiss Pál Tamás a magyar autósport első monacói dobogósa
Kiss Pál Tamás sporttörténelmet írt. A 21 éves tehetség a GP3 történetének legelső monte-carlói futamán a [...] tovább »
Két maratont rendeznek egy hétvégén
Miskolc - Június 9-én, szombaton a terepfutásé, másnap pedig a hegyikerékpározásé lesz a főszerep. tovább »
MSE: Csak mentalitás kérdése a győzelem
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. fordulójában Vecsésen játszik a Mezőkövesd-Zsóry szombaton 18 órától. tovább »
Barcikán a “döntetlen-király” Nyíregyháza
Kazincbarcika - A Nyíregyháza ellen hazai pályán játszik a KBSC a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés