2010.05.1 19:03; Frissítve: 2010.05.1 19:03


Óriási kövesdi lépés

Óriási kövesdi lépés
A Budapest Bank kézilabda Ligában a 9-12. helyért zajló rájátszás harmadik fordulójában hazai környezetben lépett pályára szombaton a Mezőkövesdi KC: a dél-borsodiak a Ferencvárost fogadták.

Sok mozgás, gyors játék, férfias keménység jellemezte az első félidőt, melyben szinte végig az FTC vezetett, a 10. percben még emberhátrányban is betaláltak a zöld-fehérek. A vendégek három hetest hibáztak el, ezt azonban a kiválóan védő Tóth Koppány jóvátette, a volt mezőkövesdi „portás” góloknak látszó lövéseket hárított. A 20. perctől sokáig állt a játék, a nézőtéren ugyanis dulakodást kezdeményezett néhány Fradi szimpatizáns, akiket a rendőrök vezettek el. A szünet előtt mindent megtett a felzárkózásért az MKC, de fáradozásaikat nem kísérte siker.

A második harminc percben minden energiáját mozgósította az MKC, és a 45. percben sikerült egyenlíteniük Bécsiéknek (17-17). A hajrá drámai csatát hozott, hat perccel a vége előtt 21-20-nál Bécsi hetest hibázott, de az egygólos előnyt sikerült megőriznie a hazai együttesnek. Rosta István csapata a győzelemmel óriási lépést tett a bennmaradásért: Mezőkövesdi KC – Ferencváros 23-22 (10-12).

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON-Sport-MKC
„Táncban” bíznak a kövesdiek
A pályán kiesett az NB I-ből a Mezőkövesdi KC. A matyóvárosiak azonban mégis reménykednek... tovább »
Közel négyezren a testébresztő női futógálán
Budapest, 2012. május 20., vasárnap (MTI) - Öt különböző távon állhattak rajthoz a résztvevők a vasárnapi, [...] tovább »
Így kellett volna mindig…
Tét nélküli mérkőzést vívott az NB I-től búcsúzó Mezőkövesdi KC férfi kézilabda csapata. tovább »
Nagypályások csatája, avagy nagy pálya, nagy tempó, nagy izgalmak!
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, [...] tovább »
MKC: Becsület is van a világon…
Tét nélküli mérkőzést vívnak a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdázói, akik kiestek az élvonalból. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés