Szombaton és vasárnap a helyi fürdő területén a fiúk, a lányok és az utánpótlás korosztály is összeméri az erejét. Néhány nappal a torna előtt Józsa Norbert főszervező elárulta: a fiúknál biztos, hogy ismét elindul a Salgótarjáni Strandépítők csapata, akik a címvédőkként érkeznek az észak-borsodi városba. Az országos bajnokságon idén a második helyen zártak, a hétvégi kupára pedig két sorral érkeznek. Szintén ott lesz a forró homokon a Fireball Budapest BHC, az országos bajnok ifjúsági csapatukra épülve. A hírek szerint rajtuk kívül Debrecenből, Mezőkövesdről és természetesen Ózdról is neveznek, várhatóan a férfi mezőnyben nyolc gárda indulására lehet számítani.
A hölgyeknél négy csapat vág neki a küzdelmeknek, két helyi együttes mellett egy barcikai és egy miskolci alakulat nevezése várható. A hagyományokat folytatva a hétvégén az utánpótlás is pályára lép. Az 1995-ben és 99-ben született fiatalok három-négy gárdával lesznek jelen az ózdi strandon. A torna szombaton délelőtt tíz órakor kezdődik, vasárnap pedig a délutáni órákban rendezik meg a döntőket. További információ a 70/70-18-458-as telefonszámon kérhető.
-ME-