Alig három évvel a helyi jégpálya átadása után vagyunk, 1984 őszén, amikor egy apró kislánnyal megjelennek a szülei. A „kis” Juli bekerül egy korosztályos csoportba, ahol Papp Györgyné, Ági néni az edzője, s ahol ő a legkisebb. Néha pityereg, sírdogál, alkalomadtán húzza az orrát, úgy, miként egy „normális gyerek”, s amikor a foglalkozás végén jön a jutalomkör, számtalanszor elesik. De mindig feláll... Valahogy így kezdődött Sebestyén Júlia korcsolyázó karrierje...

– Rengeteg régi emlékem van, a Mikulás, a karácsonyi bemutatók, amikre mindig temérdek ember volt kíváncsi, még a palánkon is ültek; én voltam a legapróbb, hetedik törpe is... Akkor sok kis korisa volt a szakosztálynak... – elevenítette fel a több, mint két évtizeddel ezelőtt történteket Sebestyén Júlia, aki megpróbálta a lehetetlent: egyfajta keresztmetszetet adni eseménydús pályafutásáról.

– Elég színes volt ez a huszonöt esztendő. Sikerek, túlsúlyban, aztán persze nehézségek, sérülések, hullámvölgy, amik természetes velejárói az élsportnak. Megnyertem valamennyi korcsoportos magyar bajnokságot, 1991. februárjában már ott voltam Stuttgartban egy nemzetközi versenyen, majd következett az első junior világbajnokság, aztán az első Európa-bajnokság, még tizenhárom esztendősen Dortmundban. Ami nagy dolog, mert most már tizenöt év az alsó korhatár. Arra is büszke vagyok, hogy magyarként én voltam az első, aki megugrotta a tripla lutzot...

Ünnepséget a visszavonuló négyszeres olimpikon, és a város is tervezett, így gyakorlatilag találkoztak az elképzelések. – Szerettem volna megköszönni a városnak, az önkormányzatnak, a szponzoraimnak, a TVK-nak, a Tiszaújvárosi Sport Clubnak, a médiának, hogy hosszú pályafutásom alatt végig segítettek, támogattak. Azt, hogy valami befejeződött, nyilvánvalóan kicsit szomorúan veszi tudomásul az ember, igaz, még nem tudatosult bennem, hiszen csak most ért véget a hosszú szezon. Vélhetően majd a nyár közepén fog előjönni, amikor már nem a körül fog forogni minden gondolatom, hogy mikor kezdem a felkészülést, milyen lesz az új programom, hová kapok GP-meghívást. Egy teljesen más élet következik, fájó szívvel fogom kívülről nézni, követni a versenyeket...

Mert tehetséges volt

– Juli számára nem volt probléma, hogy a száraz- és a jeges edzés együttesen körülbelül két óráig tartott. Nem tudott elfáradni, irdatlanul bírta a terhelést – ezt már Papp Györgyné mondta az Észak-Magyarországnak. – A tűréshatára magasabb volt a többi gyerekénél, s minden nap hajlandó volt az újrakezdésre. Sokáig nyitott pályán dolgozott, az év háromszázhatvanöt napjából talán ha három nap akadt olyan, amikor kellemes volt a jég, azért is lett olyan kemény lány, mert ott és akkor megtanulta: hiába fúj a szél, hiába fagy, nincs kibúvó, hacsak nem ömlött az eső, mi mentünk...

Folyamatosan fejlődött, mert tehetséges volt, ügyes, az pedig, hogy a világ talán legjobb ugrójává vált, az izmaiban volt. Bár egy idő után elkerült Tiszaújvárosból, aminek meg kellett történnie, hiszen kinőtte a környezetét, ugyanaz az egyszerű kislány maradt, aki annak idején is volt. Ági néni nem titkolta: a 2004-es budapesti Európa-bajnokságon, amelyet a helyszínen izgult végig, sosem felejti el, hiszen amikor Julinak szólt a Himnusz, ő is elérzékenyült.

„Volt egy közönségtalálkozó a városban, amelyen ajándékba átadtam neki az egykori edzésnaplót... Szép, kerek pályafutás van mögötte...”

ÉM-MI


Polgármesteri szavak

A tiszaújvárosi ünnepségén a város képviseletében Koscsó Lajos polgármestertől egy hatvan centiméteres bronz szobrot (Józsa Lajos: Napernyős hölgy) kapott a kilencszeres magyar bajnok, aki Eb-aranya óta a város díszpolgára:

"Egyszer már ajándékoztunk Júliának egy alkotást, egy balerinát, amely kicsit szimbolizálja a műkorcsolyát is, a mostani pedig a pihenést jelképezi, ami vár rá mostantól. A várostól mindig kiemelt fi gyelmet kapott, gyermekkorában és akkor is, amikor elkerült, ő pedig mindig hangoztatta: tiszaújvárosinak vallja magát, hiába nem él már itt. Tiszaújváros Nemzeti Sportváros, mi is ugyanúgy küzdöttünk, küzdünk, mint ő a jégen, mi is megpróbáltunk a semmiből valamit felépíteni. Júlia Tiszaúváros ikonja, és szeretném felkérni arra, hogy legyen a város követe, nem csupán sport vonalon. Megvolt a tehetsége és a szorgalma, olyan eredményeket ért el, hogy mindenhol elismerik, becsülik. Ünneplünk, de van szomorúság is bennem, ugyanis nem valószínű, hogy lesznek újabb Julik, hiszen a jégpálya, mint olyan megszűnt, bezárt. De hátha mégis..."