2010.08.25 15:41; Frissítve: 2010.08.25 15:41


Jobb lett volna a jégen

Sike Zoltán Sike Zoltán
Egészségügyi gond miatt bizonytalan a helyzete az MJJSE csatárának.

Civilben ácsorgott a Népkerti Jégcsarnok előterében, holott a társaival is lehetett volna az öltözőben az Eperjes elleni felkészülési találkozót megelőzően. Egri István klubvezető korábban elmondta vele kapcsolatban, hogy munkahelyi elfoglaltsága olyan, hogy nem tud az edző, Robert Dever rendelkezésére állni, ám más is gátolja abban, hogy korongozzon: az egészsége.

– Még az előző bajnokságban történt, hogy az egyik hazai meccs előtt rosszul éreztem magam – kezdte Sike Zoltán. – Elmentem a kórházba, és a vizsgálatok során kiderült, hogy a vérnyomással gond van. Korábban nem éreztem semmit, és a múltban elvégzett sportorvosik alkalmával is átlagos volt a vérnyomásom, úgyhogy nem tudom mitől jött elő… Az igaz, hogy már a tavalyi szezont is munka mellett csináltam végig, ami elég megterhelő volt, hiszen akadt olyan eset, hogy hajnalban hazaértem a mérkőzésről, és négy órával később kelnem kellett…


Húsz évesen más lenne

A Jegesmedvék 82-esének így jelenleg a hoki annyi, hogy a héten háromszor, egy-egy órát mozog az amatőrökből álló együttessel. Vajon ezzel vége is a pályafutásának, vagy lehet esély a folytatásra? – kérdeztük a 28 esztendős támadót.

– A kardiológus szerint nem kéne erőltetni a sportot, igaz, mostanában jobb volt az eredmény. Pénteken megyek Budapestre, a Sportkórházba, meglátjuk ott mi lesz a vélemény. Nyilván sok függ attól, hogy mit mond majd a doktor. Munkahely? Így, hogy délelőtt lettek az edzések az MJJSE-nél, szinte megoldhatatlan, hogy elmenjek rá, meghát nem valószínű, hogy tudna a klub annyit ajánlani, hogy feladjam a biztosnak tűnő állásomat. Ha húsz éves lennék, más lenne a szituáció, ettől függetlenül azért bennem van, hogy egy évet még szívesen játszanék, amennyiben az egészségi szempontból lehetséges.

Sike Zoltán négy évesen, 1986-ban ismerkedett meg a jégkoronggal („Édesapám nagy hokirajongó volt, mindig nézte a televízióban, s amikor megtudta, hogy van ilyen lehetőség Miskolcon, azonnal levitt…”) és három szezont leszámítva csak a Népkertben (Kinizsi, MHC, MJJSE) terelte a pakkot. A 2000/2001-es bajnokságban aranyérmes volt a felnőttekkel, valamint az ifivel is az Alba Volánnál, míg egy esztendővel később ugyanitt megismételte ezt az ifikkel. Az ezt követő, 2002/2003-as évadot a Ferencvárosnál húzta le.


Nem volt rossz

A vasárnapi felkészülési találkozót végignézte a Macik támadója, s az alábbi volt a véleménye:

– Elsőre nem volt rossz… Bár az új légiósok közül ketten nem tudtak jégre lépni, azt lehetett látni, hogy a most érkezett külföldi játékosok minőségileg jobbak a korábbiaknál. Fájt-e a szívem? Egy sportoló nem a lelátóról szeret nézni egy meccset…

Ugyan ez még csak az első megméretés volt, azért kíváncsiak voltunk arra, hogy a csatár hová várja klubját a MOL Ligában, a kupában és a magyar bajnokságban.

– Az elképzelés az, hogy mindhárom helyen jó lenne a négyben lenni, ami akár össze is jöhet, de legalább az egyik sorozatban biztosan. Hasonlítani most még kissé korai, ahhoz látni kellene a riválisokat. Annyi ismert, hogy a Ferencváros erősödött, a Dunaújvárosnak van három megbízható sora, az Újpest és a Stars pedig talán valamelyest gyengült. Nekünk lesz két nagyon jó sorunk, de Robert Dever biztosan fog úgy variálni, hogy ez három legyen.

ÉM-MI

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
Budovinszky, Menougong: az első távozók
Miskolc - Szombaton 15 órától, a Vasas elleni hazai összecsapással zár szezont a DVTK. tovább »
Kiss Pál Tamás a magyar autósport első monacói dobogósa
Kiss Pál Tamás sporttörténelmet írt. A 21 éves tehetség a GP3 történetének legelső monte-carlói futamán a [...] tovább »
Két maratont rendeznek egy hétvégén
Miskolc - Június 9-én, szombaton a terepfutásé, másnap pedig a hegyikerékpározásé lesz a főszerep. tovább »
MSE: Csak mentalitás kérdése a győzelem
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. fordulójában Vecsésen játszik a Mezőkövesd-Zsóry szombaton 18 órától. tovább »
Barcikán a “döntetlen-király” Nyíregyháza
Kazincbarcika - A Nyíregyháza ellen hazai pályán játszik a KBSC a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés