Hétfőn este munkához láttak a tiszaújvárosiak, akik a Keleti csoportban szerepelnek. Szakmai munkájukat Benőcs Tibor irányítja, az új tréner Szendrey Tibortól vette át a stafétabotot.
– Tibi úgy döntött, hogy csendesebb esztendőre vágyik, egy kicsit pihenni akar – emlékezett a váltás körülményeire az örökös. – Mivel segítőként már szolgáltam a csapat mellett, ismerem a fiúkat, jóllehet vezetőedzőként még nem dolgoztam a második vonalban. Azt a célt tűztem magunk elé, hogy a soron következő bajnokságban kerüljük el az alsóházat és az 5-8. helyért küzdjünk!
Dávid visszatér
Az újvárosiak az erőgyűjtés első heteiben az állóképesség és a robbanékonyság növelésére helyezik a hangsúlyt, majd jöhet a taktika és a játékelemek összehangolása. Edzőmeccseket csak a jövő hónap elejétől terveznek annak érdekében, hogy formába lendüljenek a szeptember 18-án kezdődő rajtig. A sorsolás még nem látott napvilágot: az országos szövetségben a hónap végén készítik el az őszi szezon műsorát.
A Phoenix KK keretében mindössze két változás történt: Oluwaseyi távozott, de az nem ismeretes, hogy hol folytatja, míg Jávorszki Gábor befejezte aktív pályafutását. Új fiú egyelőre nincs, bár a klub minden bizonnyal a Benőcs-család tagjaival erősít. Az édesapa szavai szerint Viktor visszatér a gárdához és valószínűleg így tesz Dávid is, aki az elmúlt éveket – tanulással és játékkal – az Egyesült Államokban töltötte.
– Dávid már az érettségire gondol és nem nagyon akar visszamenni a tengerentúlra – árulta el Benőcs Tibor. – Amennyiben így alakul, akkor ő lesz a csapat egyik centere.
ÉM-KT