Nagy Béla, a DFC Kft. ügyvezető igazgatója a kedd délelőtt adott nyilatkozta után néhány perce arról tájékoztatta portálunkat, hogy az NB II-es idénykezdethez szükséges pénznek közel a fele, pár százezer forint híján 10 millió forint biztos, hogy befolyik a szerdán, vagy csütörtökön.
Nagy Béla, a DFC Kft. ügyvezető igazgatója a kedd délelőtt adott nyilatkozta után a néhány perce arról tájékoztatta portálunkat, hogy az NB II-es idénykezdethez szükséges pénznek közel a fele, pár százezer forint híján 10 millió forint biztos, hogy befolyik a szerdán, vagy csütörtökön, így elkezdődnek a klub dolgozói felé fennálló bér jellegű tartozások kifizetései még ezen a héten.
– Az is biztos, hogy anyagi akadálya nem lesz annak, hogy a DVTK pályára lépjen vasárnap, a REAC vendégeként – tette hozzá Nagy Béla.
Mi lesz vasárnap?
eszak | 2010.08.10 12:36
A DFC Kft. ügyvezetőjének azt a kérdést is feltettük, hogy vasárnap bajnoki meccset kell(ene) játszania a DVTK-nak, az NB II-ben a REAC vendégeként, ami azért nem tűnik egyszerűnek, mert – információink szerint – kedden még egyetlen játékosnak sem volt meg a pályára lépéshez szükséges játékengedélye, amit a Magyar Labdarúgó Szövetségnél kell kiváltani.
Az önkormányzat 20 milliója megvan
eszak | 2010.08.10 12:24
Az önkormányzattól kapott, nem szabadon felhasználó pénzt az égető kiadásokra fordították a DVTK-nál.
Partvonal: Látlak …, ne bújj el!
eszak | 2010.08.10 11:01
Mintha az oviban lennénk. Nagy fiú bújócskázik. Strucc módjára homokba dugta a fejét. Pedig ott van, mindenki látja. És tudjuk, hogy mit csinált. Jót? Rosszat? – Berecz Csaba jegyzete
20 millióval nem számolt el
eszak | 2010.08.10 07:58
Nem kap önkormányzati pénzt a DFC Kft., mert nem készült el az elszámolás.
<< vissza a BOON főoldalára