Nagy Béla
Az Észak-Magyarország keddi számában arról írt, hogy a diósgyőri labdarúgócsapatot működtető DFC Kft. nem kapta meg a miskolci önkormányzattól a júliusban esedékes támogatását, 10 millió forintot. Mint kiderült: azért nem, mert a május és június hónapokban kapott támogatással (összesen 20 millió forinttal) nem számolt el az önkormányzat felé a gazdasági társaság ügyvezetője. A DFC Kft. vezetőjét, Nagy Bélát szerettük volna erről megkérdezni, de hétfőn nem jártunk sikerrel ez ügyben, kedden délelőtt viszont igen.
– Az önkormányzattól kapott támogatásokról tudni kell, hogy ez nem szabadon felhasználható, vannak bizonyos kötöttségek a tekintetben, hogy mire fordítható – mondta elöljáróban Nagy Béla. – Például a dolgozók bérköltsége, az utánpótlás edzők javadalmazása finanszírozható ebből, de például a játékosok költségei, illetve az edzők költségeinek egy része már nem. Sajnos, azok a költségek, amelyeket nem tehetünk bele az önkormányzattól kapott támogatás elszámolásába, jelentősen megnövekedtek az elmúlt hónapokban, mivel nem érkezett hozzánk olyan befizetés, amiből ezek egy részét kiegyenlíthettük volna. Azért nem tudtunk, tudunk elszámolni az önkormányzat felé, mert voltak olyan kifizetési tételek, amelyeket teljesítenünk kellett, hogy megelőzzük a nagyobb bajt, például a társadalombiztosítási járulékok helyett büntetési tételt utaltunk el a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, hogy ne sújtsanak minket további szankcióval, vagy például fizettük az új játékosok átigazolási díjait más kluboknak. Mindig a napi prioritást igyekeztünk szem előtt tartani, és sajnos ezért maradtak el a bérjellegű kifizetések is. Arra, hogy az önkormányzattól kapott pénzt, más célra fordítsunk, azért volt szükség, mert sajnálatos módon máshonnan nem igazán folyt be bevétel.
Nagy Béla kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy a zavartalan havi működéshez havi ,,huszonegynéhány” millió forintra lett volna szükség, de szemben ezzel, az önkormányzat havi 10 millió forintja mellett kevesebb, mint 10 millió forint folyt be egyéb támogatóktól, és a mérkőzések rendezéséből is jóval az előzetes terv alatti bevétel származott, hiszen a hét hazai meccs közül háromnak nagyobb volt a rendezési költsége, mint maga a bevétel, mert a bajnokság hajrájában, a gyenge szereplés miatt elfordultak a szurkolók a csapattól.
Mindezeket összeadva (hat hónapon át havi 10 millió az önkormányzattól, felfelé kerekítve 10 millió forint szponzori támogatás, valamint a jegyeladásokból befolyt kb. 15 millió forintot figyelembe véve), azt kérdeztük Nagy Bélától, hogy a tavaszi szezon működéséhez hiányzó részt honnan remélték előteremteni.
– A jegybevételekből jóval többet reméltünk, és emellett szponzori pénzeknek kellett volna befolynia – mondta a DFC Kft. ügyvezetője. – De ez utóbbi messze a várakozások alatt maradt, hiszen a főszponzorunk, az AVE mellett szinte alig realizálódott valami az ígéretekből. Az első hazai meccsen, a Fehérvár ellen, még egymást taposták a lehetséges támogatók a díszpáholyban, akik aztán sorra tűntek el, és néhány hét alatt eljutottunk oda, hogy nem hogy a stadionba nem jöttek ki, de már meg sem lehetett találni közülük sokat. Vagyis a kimondott ígéreteket nem követték teljesítések…
ÉM/BCS
Partvonal: Látlak …, ne bújj el!