2010.05.25 08:26; Frissítve: 2010.05.25 08:26


A Salgón is Asi hátát nézték a többiek

A Salgón is Asi hátát nézték a többiek
Az egri és a miskolci futam után a Hell Energy Drink Salgó-Gemer Rallyn is Aschenbrenner György és Pikó Zsuzsa volt a leggyorsabb.

Az idei esztendő harmadik viadalán a dobogó másik két fokára az S2000-es autóval versenyző ifj. Tóth János és a címvédő Herczig Norbert állhatott föl. A nagy közönség kedvenc, Turi Tamás ezúttal is a negyedik lett, de az imént említett párosok a két nap során hatalmas csatát vívtak egymással és a tizedekkel is.
A magyar-szlovák közös rendezésű futam dél-szlovák gyorsokkal kezdődött, majd az ózdi stadionban egy superspeciállal folytatódott. Vasárnap két nógrádi pályán, Zagyvaróna és Cered között, valamint a Kisterenyei körgyorson fejeződött be a viadal. A tarjáni célban érthetően Asiék voltak a legboldogabbak.
- Minden úgy alakult, ahogy terveztük, a maximumot hoztuk ki magunkból és az autóból is – vélekedett a futam győztese. – Háromból hármat nyertünk, ettől többet nem lehet. Örülök, hogy így alakult, mert talán így ismét megcsillan a remény, hogy részt vehessünk egy világbajnoki futamon. A bajnokság viszont még nagyon hosszú, úgyhogy menni kell tovább a megkezdett úton.
ifj. Tóth János és Herczig Norbert egymással is nagy meccset vívott a múlt hét végén. Az utolsó gyorson a Skodás címvédő rontott, így a hétszeres magyar bajnok ifj. Tóth kapaszkodott föl a második helyre. Turi Tamásnak ismét nem volt szerencséje, a számára hazai versenynek számító hétvégén is több nehézséggel kellett megbirkóznia.
- Voltak bajok a kuplunggal és az üzemanyagszint mérőnk is elromlott. Kis híján kiürült a tank, de ekkor szerencsénk volt. Amikor úgy nézett ki, hogy minden összeáll, akkor rendre közbejött valami gigszer. Annak örülök, hogy van három befejezett versenyünk, és a pontversenyben nem szakadtunk le nagyon a többiektől – fogalmazott Turi Tamás a célban.
Az országos rallybajnokság június harmadik hétvégéjén Bükfürdőn folytatódik.  

Rally
A Hell Energy Drink Salgó-Gemer Rally nem hivatalos (ORB) végeredménye
1. Asi, Pikó Zsuzsa (Mitsubishi Lancer EVO IX) 1:20.08
2. ifj. Tóth János, Tagai Róbert (Peugeot S2000) +19.5
3. Herczig Norbert, Baranyai László (Skoda Fabia S2000) +35.4
4. Turi Tamás, Percze Nándor (Mitsubishi Lancer EVO IX.) +50.8
5. Botka Dávid, Szenner Zsolt (Mitsubishi Lancer EVO IX.) +2:28.5
6. Trencsényi József, Vinoczai Attila (Mitsubishi Lancer EVO IX.) +3:45.7

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
Kiss Pál Tamás a magyar autósport első monacói dobogósa
Kiss Pál Tamás sporttörténelmet írt. A 21 éves tehetség a GP3 történetének legelső monte-carlói futamán a [...] tovább »
Két maratont rendeznek egy hétvégén
Miskolc - Június 9-én, szombaton a terepfutásé, másnap pedig a hegyikerékpározásé lesz a főszerep. tovább »
MSE: Csak mentalitás kérdése a győzelem
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. fordulójában Vecsésen játszik a Mezőkövesd-Zsóry szombaton 18 órától. tovább »
Barcikán a “döntetlen-király” Nyíregyháza
Kazincbarcika - A Nyíregyháza ellen hazai pályán játszik a KBSC a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. [...] tovább »
Roland Garros – Nehéz ellenfeleket kaptak a magyarok
Budapest/Párizs, 2012. május 25., péntek (MTI) - Nem volt szerencséje a francia nyílt bajnokság pénteki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés