A hegyaljai alakulat a félidőben még vesztésre állt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírmada gárdájával szemben – aztán a második játékrészben bekövetkezett a várva várt fordulat.
– Természetesen nagyon örülünk a 3-1-es sikernek! – mondta Pachinger János, a Tállya játékosedzője. – Célunk egyébként a továbbjutás kiharcolása volt, nem ijedtünk meg attól, hogy NB III-as együttessel kell csatáznunk. Remélem, hogy ezek után nem törik meg a lendületünk és néhány kört még menetelünk!
Átalakította
A tréner ezután arról beszélt, hogy a szünetben mit mondott játékosainak? Hangsúlyozta, hogy az egy helyzetüket kihasználó nyírségiek semmivel sem erősebbek, negyvenöt perc alatt nem nyújtottak többet, majd így tüzelte „fiait”: harcos felfogással, jobb koncentrációval két vállra fektethetik a nyírmadaiakat.
– Szerkezeti változtatásról is döntöttem – folytatta a 35 éves szakember. – Mivel gólokat kellett szereznünk, feljebb toltam a csapatot. A folytatásra ezért a négy védőből csak három maradt, aztán már öt középpályással és két támadóval rohamoztunk. Ez a húzás tökéletesen bejött és egyszerűen felőröltük riválisunkat.
Sorsdöntőnek bizonyult a 73. perc, amikor 11-eshez jutottak. Az esetet Pachinger János nevetve idézte vissza:
– Saját magam jelöltem ki ítéletvégrehajtónak! Máskor is volt már ilyen, ha szükséges, bármikor odaállok, általában nem remeg a lábam. Szóval elvállaltam, bevágtam a labdát a kapuba, 1-1-re alakítottam az állást. Utána pedig már úgy ment minden, mint a karikacsapás: a hajrában két további helyzetünket értékesítve diadalmaskodtunk. Persze még mielőtt valaki „hősnek” nevezne, gyorsan leszögezem: hagytam már ki egy meccsen két büntetőt is. Szalonnán, egy bajnoki összecsapáson csináltam ilyet, de ez nem zavar, a futballban – gondoljunk csak a Dél-afrikai világbajnokságra – benne van a hibázás lehetősége.
A tállyaiak legutóbb az előkelő harmadik helyet szerezték meg a megyei I. osztályban, és a játékosedző szerint az idén sem adják lejjebb.
– Fiatal, fejlődőképes csapattal rendelkezünk – állapította meg a mester, majd hozzátette: – Keretünk döntő hányadát fiatalok alkotják, mindössze két, harminc éven felüli labdarúgónk van. Így aztán arra számítok, hogy a kupában a jövő szerdán is átugorjuk a lecet, valamint a megyei bajnokságban szintén kiteszünk magunkért és beleszólunk a végelszámolásba.
Augusztus 18-án |
|
A hét végi fordulóban továbbjutott megyei csapatok: Cigánd, Putnok, Tállya, Tiszaújváros, Tiszalúc. Hozzájuk csatlakozik a négy NB II-es együttes, a Bőcs KSC, a DVTK, a Kazincbarcikai SC és a Mezőkövesd-Zsóry. Az országos főtábla 2. fordulójának mérkőzéseit augusztus 18-án, szerdán játsszák, a sorsolást a héten készítik el az MLSZ-ben, s azt közölni fogjuk. |