2010.08.29 18:33; Frissítve: 2010.08.29 18:33


A futball törvénye Mezőkövesden

A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 3. fordulójában hazai pályán ért el döntetlen a Mezőkövesd.

Mezőkövesd-Zsóry – Makói FC 1-1 (1-1)
Mezőkövesd, 600 néző. V.: Szőts.
Mezőkövesd: Szántai – Robson, Vámosi, Elek, Éles – Haburcsák, Hegedüs, Lakatos B. (Sivák, 56.), Török (Kaszás, 32.) – Bogdány (Husanik, 74.), Szabó V. Edző: Huszák Géza.
Makó: Czirbus – Rakonczai, Dálnaki, Magyar, Krucsó (Csamangó, 90.) – Kulacsik, Varga R. (Nagy, 75.), Fülöp, Puskás – Podonyi, Faragó (Koszó, 78.). Edző: Kolozsvári János.
25. perc: Faragó kapott jó labdát a védők között a tizenhatos vonalánál majd egy csel után középre passzolt ahol Fülöp érkezett és a kimozduló kapus mellett  kapu közepébe lőtt, 0-1.
45. perc: Haburcsák ívelt be szabadrúgást a jobb oldalról a tizenhatoson belül pedig Hegedüst lerántották, a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyesből Vámosi a bal alsó sarokba lőtte a labdát, 1-1.
Jók: Éles, Elek, ill. az egész csapat.
Huszák Géza: – Az első 15 percben eldönthettük volna a mérkőzést de a futball törvénye ma is igazolódott.
Kolozsvári János: – Éjszaka is és a mérkőzésen is csapatként működtünk.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
Kiss Pál Tamás a magyar autósport első monacói dobogósa
Kiss Pál Tamás sporttörténelmet írt. A 21 éves tehetség a GP3 történetének legelső monte-carlói futamán a [...] tovább »
Két maratont rendeznek egy hétvégén
Miskolc - Június 9-én, szombaton a terepfutásé, másnap pedig a hegyikerékpározásé lesz a főszerep. tovább »
MSE: Csak mentalitás kérdése a győzelem
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. fordulójában Vecsésen játszik a Mezőkövesd-Zsóry szombaton 18 órától. tovább »
Barcikán a “döntetlen-király” Nyíregyháza
Kazincbarcika - A Nyíregyháza ellen hazai pályán játszik a KBSC a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 29. [...] tovább »
Roland Garros – Nehéz ellenfeleket kaptak a magyarok
Budapest/Párizs, 2012. május 25., péntek (MTI) - Nem volt szerencséje a francia nyílt bajnokság pénteki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés