Rosta István együttese július közepétől végezte a munkát az új idényre, melynek rajtján szombaton 18 órától Mezőkövesden a PLER-t fogadják.
– Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a játékosok és már én is nagyon várjuk a rajtot – kezdte Rosta István, az MKC edzője. – Sokat dolgoztunk a mögöttünk hagyott időszakban, most már jöjjön a játék, a kézilabda sava-borsa, a tétmérkőzések. A felkészülésünk során minden egyes játékos maximális erőbedobással és fegyelemmel edzett, most úgy érzem, hogy a tavalyi hasonló időszakhoz képest sokkal jobban állunk, de a májusi formánkhoz képest – mert az én edzősködésem alatt akkor játszottunk a legjobban – még lépnünk kell előre.
Stabil keret, háttér
A szakember arra a felvetésünkre, hogy az MKC egyik igen nagy erénye az lehet, hogy alig változott a kerete az elmúlt szezonhoz képest a következőket mondta:
– Ez valóban igaz, sőt, sikerült még két olyan játékost leigazolnunk, akik már játszottak itt, így a kapus Tóth Koppány és Padla József érkeztével elmondható, hogy az utóbbi két év keretének szinte összes játékosa Mezőkövesden van. Ez egyben azt is jelenti, egy másik „kategóriába” léptünk, hiszen ekkora kerettel még nem kezdünk idényt, ami ugye egy erős hátteret jelent. Azaz nem egy évre látunk előre, hanem tovább tervezünk. Itt kell megemlítenem, hogy az utánpótlás-nevelésben is erősítettünk, hiszen az edzők száma a korosztályos csapatoknál megháromszorozódott.
A tréner a kérdésünkre, hogy a stabil keret és háttér a szurkolók elvárásait is „növelheti” ezt válaszolta:
– Ennek megfelelően kell szerepelnünk. Biztos, hogy nagyobb lesz a nyomás rajtunk, hiszen most lesznek már számunkra is „kötelező” meccsek ahol esélyesként lépünk pályára, de ezeken bizonyítanunk kell, el kell tudnunk viselni a terhet. A célunk az első nyolcba kerülés, de ezen felül én mindig a játékban is gondolkodom, azaz továbbra is a ránk jelemző, megalkuvást nem ismerő harcosságot, küzdelmet várom a csapattól minden egyes meccsen. Mindig van miben fejlődni, most például a már említett májusi formánkat kell elérnünk, és persze a lelkes és kitartó közönségünket is maximálisan ki kell szolgálnunk. Az első lehetőségünk erre a PLER ellen lesz. A fővárosiak kerete alaposan megváltozott, talán „halványult”, de abban biztos vagyok, hogy nem lesz könnyű dolgunk ellenük, már csak azért sem, mert a bajnokság első meccse mindig speciális a „rajtláz” miatt. De hazai pályán bízom a sikerben, ráadásul lenne is mit törlesztenünk ellenfelünk ellen, mert PLER az egyik olyan csapat a magyar mezőnyben, mely ellen az én edzősködésem alatt Mezőkövesden még nem szereztünk pontot; nos ezt a sorozatot kellene megtörnünk.
A lebonyolítás
A 20010/11-es küzdelmekben az előző szezonhoz hasonlóan az alapszakaszban 13 csapat szerepel, melyek 26 fordulós, oda-visszavágós körmérkőzést vívnak egymással a Barátság Kupáért. A rájátszásban 12 együttes – az alapszakasz végeredményébe a szlovák Tatran Presov együttesének mérkőzései nem számítanak bele – vesz részt: az 1-4. helyért az egyik csapat két győzelméig tartó elődöntőre (1-4., 2-3.), majd három győzelemig tartó párharcra kerül sor a 3. helyért és a döntőben. Az 5-8. és a 9-12. helyért oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben döntik el a csapatok a csapatok a végső helyezések sorsát, az alapszakaszban elért helyezésüknek megfelelően 4, 3, 2, illetve 1 bónuszponttal indulva.
-PA-
Tudnivalók |
|
Az NB I mezőnye: MKB Veszprém KC, Mezőkövesdi KC, Tatabánya Carbonex KC, Csurgói KK, Pick Szeged, Orosházi FKSE, Tatran Presov, Dunaferr SE, Balatonfüredi KSE, Budapest Bank Kecskeméti KKSE, Ferencvárosi TC, Uniqa-Pécs VSE, PLER KC. |