2010.08.28 19:53; Frissítve: 2010.08.28 19:53


Jegesmedvék: Három nagy skalp Szlovákiában

Jegesmedvék: Három nagy skalp Szlovákiában
Megnyerte a Szepesség Kupát a Miskolci Jegesmedvék hokicsapata.

A hét közben háromnapos tornán vett részt a Miskolci Jegesmedvék JSE élvonalbeli jégkorongcsapata: a sárga feketék (a Gyenes Duschek, Saluga, Sijka, Láda B., Láda P., Budai, Túróczi, Egri, Mokrai, Waddell, Bartzen, Derton, Bonar, Dubek, Korpos, Orosz, Rafaj, Kállai, Dányi, Urbán, Gőz összetételű kerettel) Iglón, a Szepesség Kupa keretén belül három szlovák együttessel mérkőztek meg.

Szerdán a Liptószentmiklóssal, csütörtökön a házigazdával, míg pénteken azzal az Eperjessel találkoztak, amelyet múlt vasárnap hazai környezetben kétvállra fektettek. Az MJJSE jó játékkal valamennyi összecsapását hozta, kettőt büntetők révén, és ezzel megnyerte a felkészülési viadalt.

Keményen harcoltak

Robert Dever a klub honlapján mindhárom találkozóról beszélt:

Az elsőn jól kezdtünk, de a meccs közepén kiengedtünk és ez a lazaság megbosszulta magát. Örömmel láttam, hogy egyenlő létszámnál jobban játszottunk, mint szlovák ellenfelünk, amely tavaly még az Extraligában játszott. Az Igló elleni mérkőzés újra egy remek lehetőség volt az emberhátrányos helyzetek gyakorlására. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy minden nehézség ellenére, és itt elsősorban a bírókra kell céloznom, nem adták fel, nem törődtek bele, hanem nagyon keményen harcoltak, és ezt eredményesen is tették. Ez egy nagyszerű győzelem volt, Duschek pedig fantasztikusan védett. Csapatjátékban sokat mutattunk és ezt nagyon biztatónak tartom. A pénteki összecsapás hasonló volt az előző kettőhöz. Szinte csak ismételni tudom magam: teljes létszámnál jobban játszottunk ellenfelünknél, és a csapat ezúttal is elviselte a rengeteg kiállítást. Valamennyi játékossal elégedett vagyok, mindannyian kivették a részüket a sikerből.”

Legközelebb kedden lép jégre a Jegesmedvék, 18 órától a Népkertben az iglóiak lesznek az ellenfelek.


Az eredmények

Miskolci JJSE – MHK 32 Liptovsky Mikulas (szlovák) 7-6 (2-1, 2-2, 2-3, 1-0) – büntetőkkel
Miskolci gólszerzők: Dubek (3), Rafaj, Sijka, Saluga.

Miskolci JJSE – HK Spisska Nova Ves (szlovák) 3-2 (0-1, 1-1, 2-0)
Miskolci gólszerzők: Rafaj, Derton, Waddell.

Miskolci JJSE – HC 07 Presov (szlovák) 4-3 (1-1, 1-1, 1-1, 1-0) – büntetőkkel
Miskolci gólszerzők: Sijka, Bonar, Dubek.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
DKSK-MISI: A végén azért volt minek örülni
A női kosárlabda NB I/A 19. fordulójában a DKSK-MISI a Ceglédi EKK-t fogadta. tovább »
Férfi kézilabda NB I – Idegenben nyert a Gyöngyös
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - A Gyöngyös hat góllal nyert a sereghajtó Mezőkövesd vendégeként a [...] tovább »
Kikapott a Mezőkövesdi KC
Mezőkövesd - Szombaton este NB I-es férfi kézilabda mérkőzést játszottak a mezőkövesdi városi sportcsarnokban. tovább »
Papi EB – megyénkbeli dicsőséggel
Borsod-Abaúj-Zemplén - Négyen is megyénkben szolgálnak a magyar papválogatottból, egyikük a torna legjobb magyar [...] tovább »
TOTÓ-eredmények
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - A TOTÓ 6. heti, 2. fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása