2010.07.26 14:32; Frissítve: 2010.07.26 14:32


Keddtől Miskolcon a női válogatott

Keddtől Miskolcon a női válogatott
Miskolc – A jövő hétfői, miskolci Eb-selejtező nyitányra készül Székely Norbert csapata.

Keddtől Miskolcon készül az Európa-bajnoki selejtező sorozatra a magyar női kosárlabda válogatott. Az előző hét végéjük még szabad volt a Székely Norbert szövetségi kapitány által irányított együttes tagjainak, de keddtől ismét edzésbe állnak, hogy az augusztusi erőpróbát megelőző közvetlen felkészülést megkezdjék. A csapat kedden Budapesten délelőtt tartja heti első edzését, majd a közös ebéd a lányok buszra szállnak és elindulnak Miskolcra. A tervek szerint az itteni első edzést 17 órától tartották volna a miskolci városi sportcsarnokban, de mint azt Fürész Emőke, a válogatott másodedzője érdeklődésünkre elmondta: este csak dobóedzés szerepel a programban, és ezt a kb. háromnegyed órás tréninget csak a szállás elfoglalása, a kicsomagolás után hajtja végre a csapat, így várhatóan csak fél hat és hat óra között érkeznek meg a sportcsarnokba.

A magyar női kosárlabda válogatott a keddi megérkezése után – a szerdai, Brazília elleni főpróbát leszámítva, amelyet Kassán tud le a csapat – az első tétmérkőzéséig, a jövő hét hétfői meccsig Miskolcon készül.

Az öt csapatos selejtezőcsoportban az első meccsét augusztus 2-án, hétfőn 17 órától játssza a magyar gárda, ellenfele pedig Montenegró együttese lesz. A négy hazai Eb-selejtezőjük közül az utolsót is Miskolcon játsszák majd, augusztus 26-án, csütörtökön, 17 órától Törökország ellen. Közte a két hazai meccsét Szolnokon játssza le Székely Norbert csapata, augusztus 8-án Finnország, augusztus 20-án pedig Bulgária ellen.

– Bár korábban úgy volt, hogy a bolgárok elleni összecsapásra Budapesten kerül sor, de ez éppen ma megváltozott, ugyanis a fővárosi tervezett helyszínen technikai problémák adódtak, így került át ez a mérkőzés is Szolnokra – mondta Molnár Balázs, a válogatott csapatmenedzsere.


A keret

A magyar női válogatott keretét jelenleg Fegyverneky Zsófia, Varga Zsófia, Szlimák Hajnalka, Török Szilvia, Fűrész Diána, Horti Dóra, Turóczi Nikolett, Czank Tímea, Vida Anna, Horváth Zsófia, Krivacevic Tijana, Nagy-Bujdosó Nóra, Kocsis Boglárka, Laklóth Anna és Honti Kata alkotja, akik közül csak utóbbi játékost nem lehet majd látni a pályán a miskolci első meccsen, ugyanis sérülése miatt nem bevethető.

-BCS-

A válogatott programja

Kedd, 17.00: edzés
Szerda, 10.00: edzés, 17.00: Brazília – Magyarország felkészülési mérkőzés (Kassa)
Csütörtök, 17.00: edzés
Péntek, 10.00 és 17.00: edzés
Szombat, 10.00 és 17.00: edzés
Vasárnap, 10.00 és 17.00: edzés
Hétfő, 10.00: edzés, 17.00: Magyarország – Montenegró Eb-selejtező
Az edzések nyilvánosak, és a miskolci városi sportcsarnokban lesznek megtartva.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK boon-sportoldal
Papi EB – megyénkbeli dicsőséggel
Borsod-Abaúj-Zemplén - Négyen is megyénkben szolgálnak a magyar papválogatottból, egyikük a torna legjobb magyar [...] tovább »
TOTÓ-eredmények
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - A TOTÓ 6. heti, 2. fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: tovább »
DVTK vereség
Belek - A törökországi Belekben harmadik edzőmeccsét is lejátszotta a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata. tovább »
Futsal vb-selejtező – A szerbekkel játszanak a magyarok
Zágráb, 2012. február 11., szombat (MTI) - A magyar futsalválogatott Szerbia csapatával találkozik a vb-selejtező [...] tovább »
Farkas István emléktorna: Döntőben a Mezőkövesd
A mezőkövesdi műfüves pályán szombaton délelőtt megkezdődött a Farkas István felkészülési [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása