2010.09.8 16:53; Frissítve: 2010.09.8 16:53


Kiszámolták, mennyibe kerül felnevelni egy gyereket

Kiszámolták, mennyibe kerül felnevelni egy gyereket
14 millió forintba kerül felnevelni egy gyereket Magyarországon

A gyermeknevelés során az első egy évet követően a legnagyobb anyagi terhet sok szülő számára a gyermekek iskoláztatása jelenti – derül ki egy felmérésből. Az iskolakezdés minden évben több tízezer forintos költséget jelent, ráadásul a felsőoktatásban résztvevők arányának növekedésével ezek az anyagi terhek egészen a “gyerek” húszas éveinek közepéig kitolódnak. A megkérdezettek úgy látják, hogy egy gyermek felnevelése mai árakon 14 millió forintba is belekerülhet a főiskola elvégzéséig. Többek között ezért vállalnak kevesebb gyermeket a családok, és azt is csak később.

Mikor mennyi?

A megkérdezettek egy része azt mondja, az oktatás költségeibe nemcsak a könyvek és a tanszerek megvétele, vagy a beiskoláztatás tartozik, de a szükséges tudás megszerzéséhez ma már egyre nagyobb technikai követelmény is társul, mint például a számítógép, a notebook, vagy a szélessávú internet. A megkérdezettek azt is kiemelik, hogy iskolás korban a gyermeknek már külön szoba, új bútorok is kellenek. Ezért, míg a gyermeknevelés óvodás korban átlag havi 38 ezer forintos költséggel jár, iskolás korban ez az összeg már a 46 ezer forintot is elérheti, a felsőoktatási tanulmányok finanszírozása pedig már 78 ezer forint pluszköltséget ró a szülőkre havi szinten. Ráadásul a megkérdezettek átlagos költségekre gondoltak a válaszadáskor, extra kiadásokat, mint például egy drágább sport, nyelvtanulás, esetleg külföldi tanulás, nem vettek figyelembe.

További részletek a Penzcentrum.hu oldalon >>>



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Gazdaság
A forint minimálisan gyengült az euróhoz és a frankhoz képest kora este
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A forint árfolyama minimálisan gyengült csütörtökön kora este [...] tovább »
Malév – Az MT Zrt. folyamatosan elemzi a leállás hatásait
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A Magyar Turizmus (MT) Zrt. szakértői az érintett szakmai [...] tovább »
Kevesebb munkavállaló kapott juttatásokat tavaly
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Az elmúlt év második felében 13 százalékkal nőtt azon [...] tovább »
A nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas magatartásra
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A jelenlegi nyugdíjrendszer erősen ösztönöz a potyautas [...] tovább »
Mindenki felelős a devizahitelezés elterjedéséért
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A kormányok, a bankok, a felügyelet, a nemzeti bank és a lakosság [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása