Magyarországon több mint fél millió ember szerepel az úgynevezett BAR listán, amelyen a szerintük nem hitelképes ügyfeleket tartják nyilván a bankok. Sokan próbálnak meg mégis hitelhez jutni – magukat újságokban hirdető közvetítőkön keresztül.
A Banki Hitelkárosultak Egyesületének főtitkára szerint óvatosan kell kezelni ezeket a hirdetéseket, főleg ahol előre kell valamilyet díjat fizetni, mert az nagy valószínűséggel csalás. Hajdú Bihar megyében most 30 ember fut a pénze után.
Autóhitel BAR-osoknak. Jogosítvány nem feltétel. 0 %-os kezdő törlesztéssel. A törlesztés ráér 3 hónap után.
Ez a hirdetés tetszett meg Tarr Jánosnééknak. Autót akartak venni, hát felhívták a hirdetésben szereplő számot. Egy soproni postafiókra kellett elküldeni az adataikat, és két nap alatt jött is a telefon, hogy megkapták a hitelt.
„Ő elmondta, hogy milyen törlesztő részletet mekkora futamidőre adták, mi az, amit be kell fizetni, megadta az OTP-s bankszámlaszámot, amire kell fizetni” – mondta
59 ezer forintot fizettek be egy számlára, majd ezután az ügyintéző szintén telefonon felhívta őket, hogy találkozzanak hétfőn a városháza előtt. Ott majd megkapnak minden papírt.
„Hát a városházánál legalább 30-an voltunk, akik ezt az ügyintézőt várták. Ugyanezzel a céllal, hogy autót vásárolnánk, de az ügyintéző nem jött. Volt, aki megpróbálta hívni, nem lehetett elérni. Azóta se érjük el” – mondta Tarr Jánosné.
A Banki Hitelkárosultak Egyesületének nincs pontos adata arról, mennyi embert vernek át hirdetések útján, de azt mondják, gyakran maguk az ügyfelek sem elég körültekintőek.
„Ezek a hirdetések viszont, ahol akár előzetesen díjakat, költségeket kell fizetni azért, hogy Ön mint BAR-listás hitelt kapjon, hát ezek nagy valószínűséggel csalások, ezekre nagyon nem árt odafigyelni” – mondta Lénárd Marianna, a Banki Hitelkárosultak Egyesületének főtitkára.
Magyarországon több mint fél millió ember szerepel BAR listán, vagyis nem juthat banki hitelhez.
Forrás: RTL hírek