Az eset júniusban történt, a Szent Péter anglikán templom lelkésze azonban csak most kért elnézést az egyre hevesebb bírálatok hatására. “Egy kutyának úrvacsorát felkínálni, ez borzasztó, ilyen nem történt és nem is történhet meg a jövőben, keresztény egyházakban, bárhol is legyenek a világon.”- mondta a kanadai anglikán egyházak vezetője, Cheryl Chang.
A kanadai média szerint a felháborodást kiváltó eset akkor történt, amikor az 56 éves Donald Keith bement a torontói Szent Péter anglikán templomba. A férfi életében először járt ott, és azt kérte, hogy úrvacsorában részesülhessen. Vele volt négy éves németjuhász kutyája, Trapper, aki ment a gazdája után. Rea, aki ideiglenesen látta el a lelkész feladatokat ebben a templomban, üdvözölte a párt, majd megkezdte a szertartás. Mivel a kutya követte a gazdáját, az állatot is részesítette a szentségben.
Donald Keith azt nyilatkozta a Toronto Starnak, hogy “hogy az egész nagyon ártatlan dolog volt, és megérte, mivel boldogságot látott a lelkésznő arcán”. Marguerite Rea kedden bocsánatot kért a protestáns közösségektől, majd az újságírók faggatózására közölte: “a dolog megtörtént, én elnézést kértem, ennyi, nincs hozzáfűznivalóm”.
- Független Hírügynökség -