2010.09.7 13:05; Frissítve: 2010.09.7 13:05


Tőkés László EP-alelnök leváltását kérte egy román EP-képviselő

Tőkés László EP-alelnök leváltását kérte kedden az Európai Parlament plénumán az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik EP-képviselője. Corina Cretu (ejtsd: korina krécu) szerint Tőkés megválasztása óta csak a szélsőséges és sovén üzeneteit erősítette fel – közölte a Mediafax hírügynökség.

A PSD képviselője úgy látja: Tőkés László EP-alelnöki megválasztása óta felerősítette szélsőséges és sovén üzeneteit, az etnikai alapú területi autonómia kivívása érdekében utcai megmozdulásra buzdította az embereket. “Mindez súlyos támadás egy európai uniós tagállam területi integritása ellen” – állítja Corina Cretu, aki erre hivatkozva az erdélyi magyar alelnök EP-tisztségéből való leváltásának megvitatását kérte.

A román ellenzéki párt már korábban bejelentette, hogy Tőkésnek alelnöki tisztségből való visszahívását kéri, mivel az EP-alelnök a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen azt mondta: ha egy olyan mikrorégió, mint Koszovó, kivívta autonómiáját, ugyanez Székelyföldön is lehetséges volna, és, ha szükséges, a székelységnek utcára kell vonulnia. A PSD szerint Tőkés álláspontja Románia államiságát veszélyezteti.

Az Európai Parlamentben egyébként eddig egyetlen alelnököt sem váltották le, és soha sem cserélték le tisztségéből mandátumának lejárta előtt.
- Független Hírügynökség  -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
EP-meghallgatás – Dénes Balázs, Makai Lajos, Fleck Zoltán, Arató András
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő [...] tovább »
Egyházi váltás a szexuális bűncselekmények kezelésében
Róma, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Az egyház megújulását, az áldozatok védelmét, a polgári [...] tovább »
“Szomszédos” törpegalaxist fedeztek fel
Washington/Berlin, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A Tejútrendszerrel "szomszédos" törpegalaxist fedeztek [...] tovább »
Krónikus stresszt okoz a bálnáknál a hajók zaja
London, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Nem csupán a viselkedésüket változtatja meg, de krónikus stresszt [...] tovább »
EP-meghallgatás – Európa Tanács, alapjogi ügynökség, EBESZ
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) két jelentéstevője [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása