2010.09.8 08:15; Frissítve: 2010.09.8 08:15


Több száz foglyot szabadítottak ki egy börtönből a nigériai tálibok

Iszlamista fegyveresek támadtak meg egy börtönt Nigériában helyi idő szerint kedd éjszaka, és csaknem az összes foglyot kiszabadították.

Az egyik börtönőr azt mondta az AFP hírügynökségnek telefonon, hogy több mint 900 rab volt a börtönben, és 37 kivételével mind megszökött. A támadáskortűzharc tört ki, a hatóságok szerint sokan meghaltak, de egyelőre nem tudni, pontosan hányan.

Az interjút adó és névtelenséget kérő börtönőr szerint nehézfegyverekkel voltak felszerelve a támadók. Több őrt találat ért, és voltak olyanok, akik a tűzharc közben elmenekültek. Állítása szerint a támadók erőfölényben voltak, celláról cellára járva szabadították ki a foglyokat, majd dolguk végeztével felgyújtották a börtön egyik részét és a kocsikat a kapu előtt.

A kormánykatonákkal lezajlott összecsapásokban több százan haltak már meg

A szökevények között van a támadást végrehajtó Boko Haram nevű iszlamista szervezet csaknem 150 tagja is. A Boko Haram, amelyet nigériai táliboknak is neveznek, tavaly óta fokozta támadásait, de eddig rendőrkapitányságok voltak a célpontjaik. A kormánykatonákkal lezajlott összecsapásokban több százan haltak már meg, miközben a hadsereg alakulatai lerombolták épületeiket és mecsetjeiket.

- Független Hírügynökség -



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
EP-meghallgatás – Dénes Balázs, Makai Lajos, Fleck Zoltán, Arató András
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő [...] tovább »
Egyházi váltás a szexuális bűncselekmények kezelésében
Róma, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Az egyház megújulását, az áldozatok védelmét, a polgári [...] tovább »
“Szomszédos” törpegalaxist fedeztek fel
Washington/Berlin, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A Tejútrendszerrel "szomszédos" törpegalaxist fedeztek [...] tovább »
Krónikus stresszt okoz a bálnáknál a hajók zaja
London, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Nem csupán a viselkedésüket változtatja meg, de krónikus stresszt [...] tovább »
EP-meghallgatás – Európa Tanács, alapjogi ügynökség, EBESZ
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) két jelentéstevője [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása