A Taronga állatkert munkatársai szerint a nyolcéves nőstény eddig még sosem mutatott erőszakos viselkedést.
Megijedt a fóka?
Az eset még pénteken történt Sydney állatkertjében, a fókaműsor közben. A 11 éves fiút a színpadra hívták, hogy megetesse az oroszlánfókát. Az állatkert közlése szerint a jelenet végén a fiú tévedésből a távozó fókát kezdte el követni, és ez megijeszthette az állatot, amelyik ekkor rátámadt.
A fiú mostohaanyja szerint a támadás nagyon hirtelen történt. Szemtanúk elmondása szerint az első támadás után a kisfiú ráesett a fókára, és az állat ekkor még egyszer megharapta. Jack Lister hasi sérüléseket szenvedett, és kórházba kellett szállítani, ahol pénteken este megműtötték.
A show folytatódik
A Taronga állatkert munkatársainak elmondása szerint a nyolcéves nőstény még soha nem mutatott erőszakos viselkedést, és régóta résztvevője a fókaműsornak. Az állatkert közölte, hogy a műsort szombaton is megtartják, de a közönség bevonását felfüggesztették, amíg be nem fejezik az esettel kapcsolatban indított nyomozást.
FH