2008.07.21 12:50; Frissítve: 2008.07.21 12:50


Megkezdődött Bin Laden sofőrjének pere

Hétfőn kezdődik Oszama Bin Laden sofőrjének tárgyalása az Amerikai Egyesült Államok guantanamói támaszpontján, miután elutasították az ügyvédeinek utolsó próbálkozását, hogy leállítsák a pert.

A második világháború befejezése óta ez az első alkalom, hogy háborús bűnök bíróságát állítottak fel amerikai területen. Guantanamó ugyanis Kubában van, 1903 óta bérli Washington Havannától.

A 2002 májusa óta fogva tartott jemeni születésű Szalim Ahmed Hamdan az első “ellenséges harcos” az Egyesült Államok terrorizmusellenes “háborújában”, aki ellen teljes körű eljárást folytatnak majd le, azóta hogy 2001-ben megnyitották a guantanamói fogolytábor. A harmincas éveinek végén járó Hamdan pere várhatóan két hétig tart, és amennyiben bűnösnek találják akár életfogytiglani börtönre is ítélhetik.

A vádirat szerint Hamdan 1996-ban Kandahár városában találkozott először a terroristavezér Bin Ladennel, majd végül testőre és személyi sofőrje lett. Azt is állítják a vádiratban, hogy az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik táborában kiképezték a lőfegyverek használatára, továbbá fegyvereket, lőszert és egyéb felszereléseket is szállított Al-Kaida tagoknak.

A férfi ügyvédei már bejelentették, hogy fellebbezni fognak. Azzal érvelnek, hogy bár Hamdan valóban Bin Laden sofőrje volt, nem volt köze semmilyen terrorcselekményhez.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Cannes – Túlnőtte magát a fesztivál
Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Cannes, 2012. május 25., péntek (MTI) - A cannes-i filmfesztivál [...] tovább »
WTO-eljárást kezdeményezett az EU Argentína ellen
    Brüsszel, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) [...] tovább »
Csökkent a milliárdosok száma Oroszországban tavaly
    Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva, 2012. május 25., péntek (MTI) - [...] tovább »
Kinyomta saját fia szemét
A nő azért nyomta ki fia szemét, mert az ima közben nem csukta be a felszólítás ellenére. tovább »
Pszichiáterhez küldte Malina Hedviget az ügyészség
    Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2012. május 25., péntek (MTI) - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés