2010.09.8 06:55; Frissítve: 2010.09.8 06:55


Kisiskolásokat szállító busz karambolozott vonattal Fokvárosban

Fokvárosban kilenc kisgyerek halt meg szerdán, amikor egy átjáróban összeütközött az őket szállító minibusz-taxi egy helyi járatú vonattal – közölte a Dél-Afrikai Köztársság vasúttársasága.

A társaság biztonsági részlegének szóvivője azt mondta, hogy az első vizsgálatok szerint a busz sofőrje figyelmetlen volt, nem vette figyelembe a piros jelzést, és a sorompót megkerülve próbált áthajtani. A rendőrség közlése szerint a minibuszban 13, nyolc és tizenegy év közötti gyerek volt, iskolába tartottak.

A sofőrt, aki állítólag szintén megsérült, őrizetbe fogják venni

A sofőrt, aki állítólag szintén megsérült, őrizetbe fogják venni, amint felépül, és vádat emelnek ellene. Az AFP francia hírügynökség közlése szerint a magántulajdonban lévő minibusz-taxik a gyenge vezetői tudással rendelkező sofőrök és biztonsági követelmények miatt potenciális veszélyforrások az országban.

- Független HÍrügynökség -



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
EP-meghallgatás – Dénes Balázs, Makai Lajos, Fleck Zoltán, Arató András
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő [...] tovább »
Egyházi váltás a szexuális bűncselekmények kezelésében
Róma, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Az egyház megújulását, az áldozatok védelmét, a polgári [...] tovább »
“Szomszédos” törpegalaxist fedeztek fel
Washington/Berlin, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A Tejútrendszerrel "szomszédos" törpegalaxist fedeztek [...] tovább »
Krónikus stresszt okoz a bálnáknál a hajók zaja
London, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Nem csupán a viselkedésüket változtatja meg, de krónikus stresszt [...] tovább »
EP-meghallgatás – Európa Tanács, alapjogi ügynökség, EBESZ
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) két jelentéstevője [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása