2010.09.3 07:55; Frissítve: 2010.09.3 07:55


Kilométeres hamufelhőt lövellt ki a szumátrai vulkán

Kilométeres hamufelhőt lövellt ki a szumátrai vulkán
Nagyjából háromezer méter magasan lövellt ki hamut pénteken a négyszáz év után felébredt indonéz vulkán.

Helyi vulkanológusok elmondása szerint ez a mostani volt a legerősebb kitörés, mióta a Sinabung tűzhányó vasárnap újra működésbe lépett. A vulkán környékéről nagyjából húszezer embert evakuáltak, de az előző napokban többen is visszatértek, azt gondolva, hogy a legnagyobb veszély már elmúlt.

A vulkán helyi idő szerint hajnali négy óra 38 perckor tört ki, és majdnem negyed órán át lövellt ki magából hamut nagyjából háromezer méter magasságba – közölte az indonéz kormány egyik vulkanológusa, az AFP francia hírügynökséggel. Agus Budianto elmondta, hogy csütörtök este óta folyamatos földmozgásokat érzékeltek, ami a tűzhányóban lévő magma erőteljes mozgására utalt. A kitörést nyolc kilométernyi távolságban is érezni lehetett.

Több mint húszezer embert telepítettek ki

A majdnem 2 500 méter magas tűzhányókörnyékéről több mint húszezer embert telepítettek ki egy hat kilométer sugarú körben. Indonéz tisztségviselők elmondása szerint azonban sokan visszatértek otthonaikba szerdán és csütörtökön, azt gondolva, hogy a legrosszabb kitörések már megtörténtek. Arról egyelőre nem érkeztek hírek, hogy bárki is meghalt, vagy megsérült volna a pénteki kitörésben.

- Független Hírügynökség -



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Hideg idő – Mínusz 30 fok várható Szlovákia északi részén szombat éjjel
Pozsony, 2012. február 11., szombat (MTI) - Rendkívül hideg éjszaka várható Szlovákia északi régióiban [...] tovább »
Feltámadt egy megfagyott nő Oroszországban
Oroszország - Az oroszországi Perm városában egy halottnak nyilvánított nő beperelte a helyi mentősöket, [...] tovább »
Berlinale – Angelina Jolie vitát kavaró filmje a fesztiválon
Berlin, 2012. február 11., szombat (MTI) - Rendezőként vendégeskedik a Berlinalén Angelina Jolie, akinek filmje, [...] tovább »
Berlinale – Barbara: NDK-s időkben játszódó dráma Nina Hoss főszereplésével
Berlin, 2012. február 11., szombat (MTI) - Barbara címmel bemutatkozik a Berlinale versenyprogramjában az első [...] tovább »
Modern “hobbit ház” sárból, kőből és fából
Debrecen - Elszántság, kitartás, kreativitás és környezettudatosság jellemzi az ökolak megálmodóit. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása