A feszültséget fokozta, hogy a japánok szerdán őrizetbe vették a halászhajó kínai kapitányát. A balesetben egyébként senki nem sérült meg.
Mindkét ország külügyminisztériumába bekérették a nagyköveteket, és tiltakozó jegyzéket adtak át nekik. A vitatott szigetcsoport Japán Okinava szigete és Tajvan között terül el. Az AFP francia hírügynökség szerint a vita forrása, hogy hatalmas mennyiségű olaj van az érintett térségben, a tengerfenék alatt.
A néptelen szigetekre, amelyeket jelenleg Japán ellenőriz, mind Kína, mind Tajvan igényt tart régóta. A japán parti őrség szerdai közlése szerint azért vették őrizetbe a kínai halászhajó 41 éves kapitányát, mert “erőszakkal szembeszállt a japán őrnaszádok kötelességüket teljesítő tisztjeivel”. A szóvivő megemlítette, hogy vádat is emelhetnek a kapitány ellen, aki három év börtönre is számíthat, ha bebizonyosodik bűnössége.
A kínai halászhajót 14 fős legénységével együtt bevontatták Isigaki, japán szigetre. A japán parti őrség verziója szerint az incidens kedden reggel történt, amikor az egyik őrnaszád rádión felszólította a kínai hajó kapitányát, hogy fejezzék be a halászatot a térségben. A japánok szerint “a kapitány ezt nem tette meg, viszont hajóját az őrnaszádra vezette, majd 40 perccel később hasonlóan szándékosan karambolozott egy másik őrnaszáddal”, amely időközben a helyszínre érkezett.
A japán parti őrság közleménye szerint végül négy őrnaszádjuk vette üldözőbe a kínai halászhajót, amelyet bekerítettek, és megállás kényszerítettek, majd a parti őrság tisztjei felszálltak a kínai hajó fedélzetére arra hivatkozva, hogy megsértették a japán törvényt. Ekkor történt, hogy a japánok szerint a kapitány erőszakkal lépett fel.
Peking “komoly aggodalmát fejezte ki az incidens miatt”. A külügyi szóvivő azt mondta, hogy az incidens “kínai felségvízen történt, mivel a térség ősidők óta Kína része”. Időközben a két ország médiája is megkezdte a szópárbajt, és a másik fél figyelmeztetését.
- Független Hírügynökség -