2010.09.7 13:24; Frissítve: 2010.09.7 13:24


Bebetonozta feleségét

Bebetonozta feleségét
Felesége meggyilkolásával gyanúsítanak egy Franciaországban élő dúsgazdag brit férfit, aki a hatóságok szerint elégette az asszony holttestét, majd a maradványok egy részét betonba öntötte – közölte kedden a francia média.

A francia rendőrség közlése szerint elszenesedett emberi maradványokat találtak a házaspár bérelt birtokán, amelyen egy palota van.

Egyelőre nem tudni, hogy milyen információk alapján fedezték fel a maradványokat, amelyek a rendőrség szerint a 49 éves, szintén brit Joanne Hall holttestéből származnak. A gyanú szerint az 55 éves Robert Hall egy részeg veszekedés végén végzett a feleségével, majd elégette a nő testét. Az sem derült ki még, hogy ha ez megtörtént, akkor miért találhatták meg az elszenesedett emberi maradványokat.

A férfit Nagy-Britanniában vették őrizetbe, és hétfőn már megjelent a bíróság előtt, amely elrendelte a letartóztatását. A háromgyerekes Hall-házaspár nagyjából tíz éve költözött át Franciaországba, ahol kibérelték a gazdagoknak fenntartott birtokot a Rennes közelében lévő Fougeres-ban. A 15 hálószobás Chateau de Fretay-t a tulajdonosok azzal hirdetik, hogy kilenc golfpálya, hatalmas parkoló, több tó és egy gokart-pálya tartozik a birtokhoz. A palota és a birtok bérlése több mint ötezer font egy hétre a főszezonban.

Catherine Denis, a rennes-i ügyészség munkatársa azt mondta a francia médiának, hogy Robert Hall valamiféle mauzóleumról beszélt, amit a feleségével kötött megegyezés alapján emeltetett. A brit külügyminisztérium szóvivője egyelőre csak annyit közölt, hogy “bűncselekmény történt Franciaországban, és két brit állampolgár érintett az ügyben, amelyben a két ország diplomáciai vonalon is tartja a kapcsolatot”.
- Független Hírügynökség -



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
EP-meghallgatás – Dénes Balázs, Makai Lajos, Fleck Zoltán, Arató András
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő [...] tovább »
Egyházi váltás a szexuális bűncselekmények kezelésében
Róma, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Az egyház megújulását, az áldozatok védelmét, a polgári [...] tovább »
“Szomszédos” törpegalaxist fedeztek fel
Washington/Berlin, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A Tejútrendszerrel "szomszédos" törpegalaxist fedeztek [...] tovább »
Krónikus stresszt okoz a bálnáknál a hajók zaja
London, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Nem csupán a viselkedésüket változtatja meg, de krónikus stresszt [...] tovább »
EP-meghallgatás – Európa Tanács, alapjogi ügynökség, EBESZ
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) két jelentéstevője [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása