2010.02.3 16:04; Frissítve: 2010.02.3 16:04


Bakik az Avatarban

Első látásra mintegy fél tucat bakit szúrt ki Kocsis Ferenc minden idők legsikeresebb mozijában. – írja a Bors.

– Csúcs haditechnika és biofegyverek helyett embereket vetnek be egy mérgező légkörű bolygón. Az is szembetűnő, hogy a kék lények között nincsenek öregek, fogyatékosok és kövérek – idéz két példát is Pislogó.

A nemzetközi bakivadászok is árgus szemekkel kémlelik az Avatart és szorgosan gyűjtik a hibákat. Ők többek közt arra lettek figyelmesek, hogy a főszereplő jobbkezes, ha gépfegyvert használ, és balkezes, ha nyilat. Kiszúrták, hogy a fa alatti jelenetben a főhősnek nincs kése, a következő pillanatban viszont már ott lóg a mellkasán a vágószerszám.

Az sem kerülte el a figyelmüket, hogy az egyik jelenetben egy pár perces beszélgetésnél a háttérben látható órán harminc perc telt el. A bakik ellenére azonban tarol az 500 millió dollárból forgatott Avatar, mely hetedik hete vezeti az amerikai és a magyar mozis listát.

Ferenc hibalistája:
1. A filmben látható távolságból rázuhant volna a Pandora és a többi hold is a gázóriásra.
2. Annak ellenére, hogy a Pandora egy gázóriás körül kering, a sok hónapos kalandozás alatt egyszer sem volt napfogyatkozás.
3. Nem derül ki, mire jó a lebegő ásvány, amiért komoly katonai erőt vetettek be.
4. Furcsa, hogy a Na’vik nyilakkal szállnak szemben a helikopterekkel, ahelyett, hogy felülről kőzáporral tennék volna tönkre a rotorokat.
5. A Na’vik között nincsenek öregek, fogyatékosok, sebesültek és túlsúlyosak.

Még több baki a Borsonline oldalán!

Ön is észrevett hasonló hibákat? Írja meg fórumunkban!


Cimkék: , , , , ,

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Modern “hobbit ház” sárból, kőből és fából
Debrecen - Elszántság, kitartás, kreativitás és környezettudatosság jellemzi az ökolak megálmodóit. tovább »
Szupergyors liftet készített a Mitsubishi cég
Tokió/Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Szupergyors liftet terveztek a Mitsubishi japán cég tervezői, a [...] tovább »
Óceánjáró – felvételek a Costa Concordia utolsó óráiról
Róma, 2012. február 11., szombat (MTI) - Egy hónappal a január 13-án Giglio szigeténél zátonyra futott Costa [...] tovább »
Brit sajtóbotrány – Újságírókat, rendőrt, katonát, minisztériumi alkalmazottat vettek őrizetbe
London, 2012. február 11., szombat (MTI) - Nyolc személyt vettek őrizetbe szombaton Londonban az utóbbi évtizedek [...] tovább »
Berlinale – Fagyoskodó sztárok, Jolie-ra és Khánra vadásznak a rajongók
Berlin, 2012. február 11., szombat (MTI) - Fagyoskodnak a filmcsillagok a Berlinalén: a szervezők különböző [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása