Nézőpont: Áramcsapás

Nézőpont: Áramcsapás

Időnként átfésülöm az egymásra gyűlő sárga csekkeket, majd a határidősöket postára adom. Valamennyi közül az áramszolszolgáltatóét tartom a legnagyobb becsben. Mert tudom, hogy ők a legszőrösszívűbbek, bár egy-két hetes késedelmes fizetésért még megbocsátanak. Ám ha mégsem, akkor a hűtőből is eltűnik a világosság és nézhetjük az elsötétült televíziót. Szántó Rita jegyzete.
tovább »
Jegyzet: A nagyik még tudták

Jegyzet: A nagyik még tudták

A mi családunkban úgy tartjuk, hogy a nagymamákkal sírba szállt a háztartási, konyhai tudás jó része és utána a maradék java meg elment anyáinkkal. Főleg ilyenkor, karácsonykor látszik ez nagyon jól, amikor szembesülünk azzal, milyen pazarlással és amatőrséggel valósítjuk meg az etetés, felkészülés háztartási feladványait. Kiss László jegyzete.
tovább »

Sötétből fény

Sötétből fény

"Mint újságíró, várom is a karácsonyt, s tartok is tőle, amióta az Észak-Magyarország segítő akcióinak arca lettem a munkahelyemen."- Szalóczi Katalin jegyzete.
tovább »
Minősített a többség

Minősített a többség

A tavalyi választásokon döntött a többség. Önmagáért beszél a tény: a kétharmad azóta is hallatja a hangját, maximálisan él a lehetőséggel. Mindeközben szép csendben sorra minősítik „bóvlinak” Magyarországot rangos nemzetközi hitelminősítők. Ladányi Tóth Lajos jegyzete
tovább »
Jegyzet: Meghalt a király, éljen a király?

Jegyzet: Meghalt a király, éljen a király?

Meghalt Kim Dzsong Il, a koreai nép demokrácia emblematikus alakja, a „Kedves Vezető”. A sztálinizmus talán legutolsó élharcosa, aki Észak-Koreát az egykori abszolutista királyokat megszégyenítő tekintélyelvűséggel vezette élete utolsó perceiig. Egy vonaton, szokásos vidéki, uralkodói szemlekörútja közben érte a halál a népi demokratikus köztársaság első emberét és a krónikások tanúsága szerint: „testi és szellemi kimerültség következtében távozott a vezér.” Szaniszló Bálint jegyzete
tovább »


Jegyzet: Csak álom

Azt mondja az egyik ötvenes évei közepén járó ismerősöm, hogy ő már nem is reménykedik a gondtalan, nyugdíjas években. Nemrég még arról fantáziált, hogy 55 éves korában megtarthatja a nyugdíjas-búcsúztatóját, aztán átadhatja magát az unokanevelés és a kertművelés örömeinek. Hegyi Erika jegyzete
tovább »

Jegyzet:Ideje van

Tudunk-e úgy gondolni erre a semmilyen jövőt ígérni nem képes jelenre, mint a sors akaratlan ajándékára – Bujdos Attila jegyzete.
tovább »

Jegyzet: Hetyke

Ha elfogadjuk a neves közgazdász megállapítását, - melyet a kínai gazdaság kockázatai kapcsán fogalmaz meg -, hogy „minden gazdasági statisztikát legjobb esetben is csak a tudományos-fantasztikus irodalom különösen unalmas formájának lehet tekinteni” egy lépéssel közelebb jutunk a több oldalról is kritizált hazai - például az IMF tárgyalásokkal kapcsolatban tapasztalt - „hozzállás” megértéséhez. Pap Gyula jegyzete
tovább »

Jegyzet: Utolsó dobás

A futószalagon gyártott törvények közül a MEO kiszúrt, és visszadobott néhány hibás darabot. Csikorogva, de működnek még a fékek és ellensúlyok rendszerének egyes elemei. Peitl Róbert jegyzete
tovább »
Nézőpont: Útszabásminta

Nézőpont: Útszabásminta

Sándor György humorista klasszikusnak számító jelenete jutott eszembe a napokban, mikor Miskolc utcáin autóztam. Talán emlékeznek rá, mikor a humorista egy Burda szabásmintával a kezében próbált útbaigazítást kérni a pesti utcákon. És kapott is, segítői közül a legtöbben nem vették észre, hogy nem térképen magyarázzák, merre is van az arra. Szántó Rita jegyzete.
1 tovább »
Jegyzet: Háztartási egyensúly

Jegyzet: Háztartási egyensúly

A bankokat nem kérdeztem, de néhány „devizaproblémás” ismerős, mintha pislákoló fény sziluettjét vélte volna felfedezni annak a bizonyos alagútnak a végén. Pap Gyula jegyzete.
tovább »
Nézőpont: Kutyát, cicát ne adjunk?

Nézőpont: Kutyát, cicát ne adjunk?

Élő állatot ne vegyünk – tanácsolja az egyik országos állatvédő szervezet, mert lehet, hogy az ajándékozás pillanatában örülnek neki, de a hétköznapokban már nyűgöt jelenthet a gondozása. Uri Mariann jegyzete.
tovább »

Nézőpont: Takarékon

Igazán nagy lehet a baj, ha már a polgármesterek és a képviselő-testület tagjai lemondanak tiszteletdíjuk egy részéről vagy egészéről. Hegyi Erika jegyzete.
tovább »

Nézőpont: Csapat

A főiskola és az egyetem egy kicsit más, mint a többi oktatási intézmény. Oda nem azért megyünk, mert iskolába járni még muszáj, hanem zömmel azért, mert akarunk tőle valamit. Bánhegyi Gábor jegyzete.
tovább »

Nézőpont: Gazdálkodj okosan

Gyerekkoromban nagyon szerettük a Gazdálkodj okosan című társasjátékot. Felnőtt fejjel azonban vicces látni, hogyan csináltak szocialista verziót a hajdani elődből, a Monopoly nevű társasjátékból. Nekünk volt otthon az is, kicsit ütött kopott igaz, tekintve nagyjából harminc–negyven éves életkorát. Kiss László jegyzete
tovább »
Jegyzet: Színe és fonákja

Jegyzet: Színe és fonákja

A hét talán legszebb, sportos vonatkozású, szívet melengető mondatát a Jegenyék a Kubikban című könyv bemutatóján hallottam. Így hangzott: „A Miskolci VSC nélkül élni lehet, de nem érdemes.”Kolodzey Tamás jegyzete
tovább »
Jegyzet: Kész lemondás

Jegyzet: Kész lemondás

Felajánlotta lemondását Fellegi Tamás fejlesztési miniszter, feladatainak sokaságával indokolva a döntést, melyek az IMF-tárgyalódelegáció vezetőjeként várnak rá. Szőke Tímea jegyzete.
tovább »
Nézőpont: Mi leszel, ha nagy leszel?

Nézőpont: Mi leszel, ha nagy leszel?

Mi leszel, ha nagy leszel? – hangzik a kérdés, ami gyermekkorunktól elkísér minket egészen addig, amíg tinédzserből fiatal felnőtté növünk. Uri Mariann jegyzete.
tovább »
Jegyzet: Egy kézben

Jegyzet: Egy kézben

Nem bánom, ha a tankönyvterjesztés a jövőben állami kézbe kerül. Persze azért feltételeim vannak. Csak akkor nem bánom, ha ezentúl a tankönyvek olcsóbbak lesznek. Hegyi Erika jegyzete
tovább »
Nézőpont: Az Eiffel toronytól a tyúktojásig

Nézőpont: Az Eiffel toronytól a tyúktojásig

Hol lesz a határa a civil elképzeléseknek, honnan kezdődik az építész önállósága...? Kiss László jegyzete.
tovább »
Ünnepi hangulatban

Ünnepi hangulatban

Közeleg az év legszebb ünnepe: próbáljunk megállni egy pillanatra, és szeretettel gondolni szeretteinkre. Megbocsájtani, akinek meg kell, és elfelejteni a sérelmeinket. Ne feledjük, hogy minden nap egy ajándék, mert ha nem az volna, nem lenne holnap. A szeretetre minden nap szükség van, nem csak karácsonykor. Nagyné Kelemen Mónika jegyzete
tovább »

Nézőpont: Szándék kontra törekvés

Gyakran előfordul, hogy szándékok – egyébként jók – és törekvések – előremutatók találkoznak szembe egymással és nem erősítik egymást, hanem inkább gyengítő hatással vannak egymásra. Szaniszló Bálint jegyzete.
tovább »
Nézőpont: Megáll az idő

Nézőpont: Megáll az idő

Látjuk a vásárt a miskolci áruház előtt, forma és tartalom, és persze nehéz lenne rá azt mondani, hogy szép – fura volna egyáltalán esztétikai mezőben értékelhető teljesítményként gondolni rá. Bujdos Attila írása
tovább »

Nézőpont: Meddig?

Az orvos az nem úgy lesz, hogy Józsika/Juliska (nem kívánt rész törlendő) ücsörög az érettségi előtt gondba merülve, vajon mely felsőoktatási intézményben lehetne még néhány évig elodázni a pályaválasztást, hanem az egy hivatás, ahová sok minden szükségeltetik, úgymint ész, erő, akarat, elszántság, kitartás. Bánhegyi Gábor jegyzete.
tovább »
Bundásliga

Bundásliga

Dől a dominó, borul a bili, tovább gyűrűzik a bundabotrány: több, a pályán kitűnni nem nagyon tudó futballista után ezúttal egy igazi nagyhal került a rendőrség hálójába – persze, csak akkor, ha bebizonyosodik bűnössége, addig A. Zoltánt is megilleti az ártatlanság vélelme. A Haladás edzőjét bilincsbe verve vitték el a Videoton elleni Magyar Kupa-meccs után, a hatóságok szerint ugyanis a neve kapcsolatba hozható az ezekben a hetekben felgöngyölítés alatt álló fogadási csalásokkal.
tovább »

Jegyzet: Juss

A Munka Törvénykönyvét érintő éles vita közepette sajátos akusztikája van a bejelentésnek, hogy az idén 1, a következő két esztendőben pedig további 4 milliárdot szán a kormány a MÁV-Start Zrt., a MÁV-Gépészet Zrt. és a MÁV-Trakció Zrt. minden vasúti dolgozójának „pénzügyi ösztönzésére”. Pap Gyula jegyzete.
tovább »
Nézőpont: Hős(ök)

Nézőpont: Hős(ök)

Szándékosan nem írtam hétköznapit, mert nem szeretem ilyenkor ezt a jelzőt. Mert bár igaz, hogy szereplőink nincsenek felruházva batman-i, superman-i tulajdonságokkal, éppen ezért, épp emiatt nem hétköznapiak. Emberéletet, életeket menteni hősies dolog. Úgy, hogy ez nem is tartozik az adott ember munkájához közvetlenül vagy közvetve, még inkább. Pásztor Attila jegyzete.
tovább »

Jegyzet: Az utcán

Azokon a családokon már nem segít a december 1-jén életbe lépő kilakoltatási moratórium, akiket nyáron vagy ősszel kizsuppolt lakásából a végrehajtó. Azon a háromgyermekes családon sem, akit a moratórium életbe lépése előtt pár nappal tettek az utcára. És azon az édesanyán sem, aki kisbabáját szorongatva, könnyezve kérdezte a tévériportertől, most hová menjünk? Hegyi Erika jegyzete
tovább »
Nézőpont: Tisztaság

Nézőpont: Tisztaság

Épp, hogy elhangzott a trénerek értékelése, a különböző internetes fórumokon már rázendített a károgó kórus: bunda! Nem tudom ilyenek olvastán jó érzésű labdarúgó mit gondolhat, de a helyükben nagyon szomorú lennék. Néhány szerencselovag, talán elmaradozó fizetését tisztességtelen úton pótólni akaró társuk, illetve a futball holdudvarában keringő keselyük miatt egy kalap alá kerülnek mindnyájan. Égerházi Péter jegyzete
tovább »

Sikeres lármakeltés?

"Leleltároztam a sosem volt háborús élményeimet. Talán a hatvanas évek derekán gyermekkoromban lehetett Miskolcon egy kiállítás, ahol megnézhettünk egy hirosimai méretű atombombát. Jót szörnyülködtünk a tárlaton majd később volt alkalmam néhány légó (légoltalmi) gyakorlati oktatást is meghallgatni." - Szántó István jegyzete
1 tovább »
Nézőpont: Happy end?

Nézőpont: Happy end?

Olyan már ez a villamosügy, mint a Háború és béke. Éveket ölel át a történet, sok-sok szereplője van, és több kötetre rúg. Csak míg a regényfolyamot Tolsztoj már rég befejezte, a villamos-saga végét még nem is látni. Hajdu Mariann jegyzete.
tovább »

Jegyzet: Intő, jel

Ellentétes az Európai Bíróság döntése szerint az adósemlegesség elvével a magyar áfa-visszaigénylési szabály, indokolatlan terhet hárít a vállalkozásokra. Pap Gyula jegyzete.
tovább »
Jegyzet: Sötét

Jegyzet: Sötét

Kár, hogy nincs kinek a szemébe nézni, meghallgatni és mérlegre tenni az érveit: éppen így kell és így lehet viselni a szegénységünket - Bujdos Attila jegyzete.
1 tovább »

Nézőpont: Versenyben

Amikor én választottam főiskolát (van annak jó pár éve), még nem léteztek felsőoktatási rangsorok. Vagy ha létezett is valamilyen, az nem volt nyilvános. De valószínűleg, nem is nagyon befolyásolt volna a döntésben, mert számomra összesen két szempont volt fontos a jelentkezési lap kitöltésekor: az egyik, hogy hol találok az érdeklődésemnek megfelelő szakot, a másik pedig, hogy a képzési hely minél közelebb legyen a lakóhelyemhez. Hegyi Erika jegyzete
tovább »
Jegyzet: Apró örömök

Jegyzet: Apró örömök

Elnyerte az év haszongépjárműve címet a győri Credo Citadell 19 típusú autóbusz egy nemzetközi magazin pályázatán. Zöld Béka Díjat kapott a Mol Nyrt., mely a közép-európai régió másik 29 cégével versenyzett. (Bár furcsának tartom, hogy egy olajvállalat „zöld” díjat kap, de bizonyára rászolgált.) Szőke Tímea jegyzete
tovább »
Jegyzet: Áramszünet

Jegyzet: Áramszünet

Megveregették egymás vállát a hétfői katasztrófavédelmi gyakorlat szervezői. Minden flottul ment, a tévék, rádiók sugározták a szimulált veszélyhelyzetben nélkülözhetetlen tájékoztatást, ennek során sem ember, sem állat nem esett pánikba. Szendrei Péter jegyzete
tovább »
ACCA mindenit!

ACCA mindenit!

Nem elég, hogy a Nemzetközi Megvesztegetési Index megvesztegethetetlenül állítja: semmit sem csökkent a korrupció Magyarországon. Nem elég, hogy a szlovák belügyminiszter megvonta egy révkomáromi vállalkozótól a szlovák állampolgárságot, miután felvette a magyart. Nem elég, hogy a gázolaj ára újabb lendületet vett a honi piacon. Ladányi Tóth Lajos jegyzete
tovább »
Nézőpont: Vigyázz, jéghegy!

Nézőpont: Vigyázz, jéghegy!

Olvassa az ember Matolcsyt, hogy miket bírt mondani szombaton a Wekerle főiskolán a magyar növekedési pályáról, a magyar sikerekről, amelyek, igaz, a miniszter bevallása szerint is még láthatatlanok, mint egy jéghegy víz alatti kiterjedése, de léteznek, lám Magyarország azon kevesek egyike, ahol 3 százalék alatti a hiány és az államadósságból is faragtunk. Ratalics László jegyzete
tovább »
Nézőpont: Zsebben hordott világ

Nézőpont: Zsebben hordott világ

Ettől mi emberek maradunk, gyűlölünk, szeretünk, élünk és meghalunk, de lesz egy új világunk is. Kiss László jegyzete.
tovább »

Vendégjegyzet: Hogyan változik meg 2012-től a közoktatási rendszer?

Az oktatás minden közoktatási intézményt (óvodát, általános és középiskolát, művészetoktatási intézményt, stb.) érintő lényeges változások előtt áll. A változás lényege a köznevelési törvény kormány által elfogadott koncepciójából és az október végén nyilvánosságra hozott törvénytervezetből olvasható ki.
tovább »

 
Több hír 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9

LEGÚJABB HIREK BOON - Jegyzet
Nézőpont: Közjó
Sajnálatos, hogy nem leszünk okosabbak: akinek jut, annak miért, túl azon persze, hogy így döntöttek. Bujdos [...] tovább »
Nézőpont: Fészket rakhatnak
Először csak azt tűnt fel, hogy megszaporodott a renitens lakók száma az avasi, a diósgyőri lakótelepen. [...] tovább »
Nézőpont: Az uszoda hősei
Nem véletlen, hogy a sportolók nagyon sok ember számára példaképek, hiszen az életük jelentős részét [...] tovább »
Jegyzet: Távol tartás
Előzetes regisztrációhoz kötné a választásokon való részvételt a Fidesz. Egy francia mintára készült terv [...] tovább »
Jegyzet: Csillagvizsgálók
Ha meg tetszenek nézni, senki sem áll üres kézzel. Mindenkinek jutott egy kis üveg, ha más nem, egy Diána [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés