Hajdú-Bihar – Ez egy borzasztóan
hasznos dolog, akkora biztonságot ad!
Használatával bárhová
elmehetünk, ugyanis tudjuk, ha baj van, azonnal
kaphatunk segítséget–vélekedik
Molnár Ferencné a jelzőrendszeres
házi
segítségnyújtásról.
A szolgáltatás lényege: a
rászoruló idősek – ha
kérik – kapnak egy testen viselhető,
ütés-, és cseppálló
műszert, mellyel rosszullét esetén
jelezhetik a szociális gondozónak, hogy
azonnal segítségre van
szükség.
Ha majd kell, biztosan igénybe veszem a segélyhívót
– mondta Molnárné
Rózsika, aki egyedül él,
elmúlt már 65 éves, így
– ha orvosa is úgy látná
– járna neki a
jelzőrendszer.
Ugyanis – mint az a Szociális és Munkaügyi
Minisztérium
válaszából kiderül – a
szolgáltatásra szociálisan
rászorulók köre: „az
egyedül élő 65 év feletti
személy, az egyedül élő
súlyosan fogyatékos vagy
pszichiátriai beteg és a
kétszemélyes háztartásban
élő 65 év feletti, illetve
súlyosan fogyatékos vagy
pszichiátriai beteg, ha egészségi
állapota indokolja a szolgáltatás
folyamatos
biztosítását.”
Debrecenben még nincs
A jogszabályok szerint minden tízezer
főnél több lakost
számláló település
köteles garantálni szociális
alapszolgáltatásként.
E célra az önkormányzatok
állami támogatást is
kérhetnek (fejenként 29 500 forintot).
A felmérésekből kitűnik, nagy
szükség van rá, ugyanis 2004
és 2008. között az ellátottak
száma országosan 3 ezerről 55 ezerre
nőtt. Ezzel a legdinamikusabban
fejlődést produkálta a
szociális szolgáltatások
területén.
Ennek ellenére Debrecenben az
önkormányzat nem biztosítja a
segítség ezen módját, nem
igényelt és nem is vesz igénybe
ilyen jogcímen állami normatíva
támogatást – válaszolt
szűkszavúan Halász D.
János,Debrecen
alpolgármestere.
Hozzátette: folyamatban van annak
áttekintése, hogy milyen formában
tudja az önkormányzat a feladatot
megszervezni.
Derecskén már
évek óta működik a
házi segítségnyújtás
– jó tapasztalatokkal. – Teljesen
kiépült a rendszer, az idősek tudnak
róla, és kihasználják a
lehetőséget, főként az
egyedül élők.
A műszer teljesen ingyenes, annyi embernek jut,
ahány készülékre jut az
önkormányzat erre a célra
fordított pénzéből –
mondta Horváth József,
Derecskén
praktizáló felnőtt háziorvos.
Egész napos ügyelet
A jelzőrendszer tárgyi feltétele
egy olyan műszaki rendszer –
rádióhullámot vagy
vezetékes telefonvonalat használó
hálózat – mely alkalmas a
vészhívás
továbbítására,
önellenőrzésre,
dokumentálásra, a gondozó
helyszínre érkezésének
nyugtázására.
A jelzés egy szociális
gondozóhoz érkezik, aki a segélyhívásra
felkeresi az ellátottat a lakásán
és segít problémája
megoldásában.
Ahol a szolgáltatást már
bevezették, ott az év minden
napján, 24 órán keresztül
működik.
Kapcsolódó cikkek: