2010.03.10 09:24; Frissítve: 2010.03.10 09:24


Sírva vált el Liptai és Gesztesi

Sírva vált el Liptai és Gesztesi
Budapest — Búcsú, könny, ölelés – mint egy szappanoperában, amelyben maguk is szerepet játszanak.

Ám ez a valós élet volt, drámai pillanatokkal: tegnap hivatalosan is elvált egymástól Liptai Claudia (37) és Gesztesi Károly (47), miután kimondta házasságuk végét a II–III. kerületi bíróság.

A pár külön érkezett a tárgyalásra, a TV2 műsorvezetőjét ügyvédje már várta, a színész egyedül ment a bíró elé. Mindketten megadták a módját a válópernek, elegáns öltözetben jelentek meg, de arcukon látszott a feszültség.

A bíróság épületéből mosolyogva léptek ki, Claudia belekarolt volt urába, de amikor a búcsúzásra került sor, Gesztesi Károly lelkileg teljesen megtört. Amikor ügyvédeiktől elköszöntek, s végre kettesben maradtak, a mosoly tovatűnt arcukról. Zavartan, szótlanul álltak az utca közepén, mint két szerelmes tinédzser. Végül Károlyból kitört a feszültség, az elfojtott bánat, szinte kapaszkodott Clau­diába, miközben percekig rázta a zokogás. Az utolsó ölelése láthatóan sokkolóan hatott a színészre, vélhetően ekkor tudatosult benne, hogy elvesztette élete szerelmét.

Folytatás és fotók a Blikk oldalán >>>

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Bulvár
Bizarr! Coco pucéron pózol unokaöccsével az ágyban
Ice-T exhibicionista, bőséges idomokkal megáldott felesége saját maga posztolta ki a Twittere azt a képet, amin [...] tovább »
VV Vera filmjét pornó-Oscarra jelölték
Vera még azt sem sejti, hogy fény derült a szexiparban tett szárnypróbálgatásaira, de máris pornó Oscar-díjra [...] tovább »
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához
London, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Csatlakozott Peter Jackson A hobbit - Váratlan utazás című [...] tovább »
Kipakolta a mellbimbit Lindsay Lohan
A botrányhősnő sokkal inkább luxuslotyónak néz ki a képeken, mint tehetséges színésznőnek... tovább »
Már nem nyomoz az NNI Brad Pitt fegyverei után
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Az NNI megszüntette a Brad Pitt filmjének forgatására behozott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása