2010.04.28 09:16; Frissítve: 2010.04.28 09:16


Kikészült a zsűri! – Keményen indul a Megasztár!

Kikészült a zsűri! – Keményen indul a Megasztár!
Már most foghatják a fejüket az ötödik szériához érkező Megasztár című műsor zsűritagjai, hiszen zajlanak a válogatások, s a szikrázó tehetségek mellett olykor idegtépő produkciókat is végig kell nézniük.

Talán nem is meglepő, hogy az olykor-olykor idegtépő produkciók feszültséget váltanak ki a zsűriben és kicsit keményebb választ kapnak a jelentkezők, hiszen több száz embert kell meghallgatniuk néhány nap leforgása alatt.

“Amikor az első pár embert megnéztük, az volt a fő problémánk, hogy nem tudtunk mihez viszonyítani, tehát sokat átengedtünk, akiről később azt mondtuk: úristen, nem is értjük, hogy került ide. Nagyon megerőltető, amikor napi 8-10 órában hallgatod az előadókat. Persze biztos, hogyha besétál egy zseniális csapat, vagy egy előadó, akkor azt azért észreveszi az ember. A legmegerőltetőbb a középszerűség kiszűrése…” – mondta Mester Tamás a TV2 kamerái előtt.

Folytatás a Stop.hu oldalán >>>

Videók. www.tv2.hu

Sportban remek – így minősítette Friderikusz Sándor a MegaCastingon az éltesebb korú jelentkező csavaros, de főként akrobatikus produkcióját…

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Bulvár
Fonogram díjas miskolciak
Miskolc - Néhány hete az erősen miskolci kötődésű FreshFabrik zenekar nyerte el 2011. legjobb hazai modern [...] tovább »
Cannes – Nicole Kidman egy erotikus krimi főszerepében
Cannes, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – Engelbert Humperdinck: győzni akarok!
Baku, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Győzni jött az Eurovíziós Dalfesztiválra a romantika királyaként [...] tovább »
Vadító képeken a perui modell
Nincs a világnak olyan pontja, ahonnan ne származna egy-egy feltűnő szépség. Peru "nemzeti kincse" Lourdes Lujan, [...] tovább »
Sztárok köszöntötték a brit uralkodót a gyémántjubileum alkalmából
    London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Judi Dench, Paul McCartney, Bono, Kiri Te Kanawa, Tom [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés