Interaktív színház konfliktus ellen

Különleges színházi előadást – vagy inkább színházsorozatot? – rendeznek Ároktőn és Szomolyán a közeljövőben, amelynek aktív résztvevői (egyben alkotói) a településeken élők. A projektben  részt vesznek kultúrantropológusok, színészek, drámapedagógusok. Rendezői-szervezői a Káva Kulturális Műhely, és a Krétakör, ez előbbi vezetőjét, Takács Gábort kérdeztük.

Két hétig lesznek Ároktőn, és utána ugyanennyi ideig Szomolyán. Mi történik?
 - Takács Gábor: Hogy pontosan mi, nem tudjuk. Sok minden függ attól, hogyan reagálnak a kezdeményezésre a helybéliek. Az is biztos, hogy teljesen másképp alakul minden a két helyszínen, eltérő szerkezetű lesz a munka.

Mi a program lényege?
 - Takács Gábor: Olyanfajta színházi előadásokról van szó, amelyet nemcsak néznek, hanem annak aktív résztvevői is. Olyan problémákat vetnek majd fel ezek a színdarabok, amely számukra releváns probléma, ezeket próbáljuk eljátszani a színpadon. Lehet, nem is egy előadásról lesz szó, hanem többről, kérdés az is, hogy egyáltalán hányan, mennyire lesznek vevők a közös szórakozásra és persze, gondolkodásra. A színház ugyanis nem csak szórakoztat, hanem használható is. Nem újdonság ez, legfeljebb nálunk. Híres színházi rendezők is csináltak ilyet külföldön, de nem akarunk senkit utánozni.

Nyilván nem véletlen, hogy ezt a két települést választották. Mélyszegénység, cigány-magyar problémák is jellemzik. Hogyan tervezik rávenni őket a közös játékra?
 - Takács Gábor: Már dolgoztak társadalomtudósok ezekben a falvakban, ők ajánlották Ároktőt és Szomolyát. Nem tudjuk, hogyan fognak az ott élők reagálni a kezdeményezésre. Intenzív programot dolgoztunk ki: a megérkezésünk utáni napokban gyermekprogramokat ajánlunk, majd próbáljuk a felnőtteket is bevonzani, ez a projekt nekik szól. Tudjuk, hogy nagy lesz a fluktuáció, de sejtjük, hogy lesznek vissza-visszatérő emberek is, és olyanok is, akik csak a végén jönnek el a végső előadásra.

Mégis, milyen eszközeik vannak?
 - Takács Gábor: Iszonyatosan sok a kérdőjel. Az egyesületünk színházi neveléssel foglalkozik drámapedagógiai eszközökkel. Nagy a rutinunk, három óra alatt sikerül elérnünk a közös gondolkodást, és  színházi élményt teremtünk, de ezt eddig gyerekekkel csináltuk. Most számunkra is meglepetés lesz, hogyan lehet a már jól begyakorolt eszközeinket alkalmazni. Már az is kérdéses, mit jelent a választott falvakban élőknek a színház, voltak-e egyáltalán valaha színházban. Nem tudjuk, hogyan reagálnak a felvetéseinkre. Sikerül-e elérnünk, hogy ne pusztán nézzék az előadást –  mi is mutatunk valamit, ízelítőül – , hanem bevonjuk őket, és hogy ne tartsák bohóckodásnak. Próbáltunk feltérképezni, hogy milyen konfliktusok lehetnek az ott élők körében – a legfontosabb talán a magyar-cigány konfliktus – milyen helyzetek, kerülhetnek elő.

Milyen mélységig próbálják kijátszani, kibeszélni ezeket a problémákat?
 - Takács Gábor: Arra teszünk kísérletet, hogy a színház eszközeivel próbáljuk meg helyi szinten a párbeszédet erősíteni. Komoly feszültségek vannak a mai magyar falvakban, és mi nem fogjuk a beszélgetések során felmerülő problémákat a szőnyeg alá seperni. Megpróbáljuk megpiszkálni, próbálunk beszélni róla, hátha hozzájárulhatunk, hogy normalizálódjon a helyzet. Annak idején a görög színháznak is hasonló szerepe volt, ezt a jellegét elvesztette – már nem gyűlnek össze az emberek úgy, mint az ókorban tették az agórán –, a programunk arra is válasz, lehet-e. Nem tudom, van-e erre igény, hogy meg lehet-e súlyos problémákat beszélni a színház eszközeivel anélkül, hogy az emberek átharapnák egymás torkát.

Dokumetálják valahogy a tapasztaltakat?
 - Igen, bár maga az akciósorozat csak a falunak szól, de készül egy dokumentumfilm az ott történtekről, rögzítjük a legfontosabb állomásait.

Hajdu Mariann