2010.09.2 12:01; Frissítve: 2010.09.2 12:01


Már újra látszik a Szinva!

Már újra látszik a Szinva!
Miskolc – Elindult az Erzsébet tér rehabilitációja, október közepére teljesen megújul.

Több mint két évtized elteltével újra látszik a Szinva az Erzsébet térnél, a napokban bontották ki a munkások a tér rekonstrukciójának részeként. Viszonylag rövid szakaszon lett látható újra: a Magyar Tudományos Akadémia miskolci székházának sarkától a hajdanvolt Erzsébet fürdőig. Lesz még folytatás egészen a Bartók térig, legalábbis a hosszútávú tervek szerint, a belvárosi rehabilitáció következő szakaszában (IVS 2).


Szőkőkút térszint alatt

Az Erzsébet tér rehabilitációja a múlt héten kezdődött el. A szökőkutat már felszedték, dolgoznak a Kossuth szobor körül, és – mint említettük – a Szinvát is elkezdték kibontani. Kéri Zoltán, a Miskolci Városfejlesztési Kft. műszaki menedzsere a közeljövőről beszélt: a szökőkutat a térszint alá süllyesztik, húsz fúvóka is készül majd. A szobor talapzata új burkolatot kap, a mögötte lévő növényzetet frissítik. A fák egyenlőre maradnak, bár van közte beteg, mondta a menedzser. Új utcabútorokat is kihelyeznek a régiek mellé a megújuló térre. A Szinván három méter széles híd vezet majd keresztül.

Olvasónk kérdését is tolmácsoltuk: tervezik-e a Szinva felduzzasztását hasonlóképp, mint a Szinva terasznál, ám Kéri Zoltán nemmel válaszolt. Csak az említett folytatásnál, már ha lesz, utalt a kiemelt projektek körüli bizonytalanságra. (Agora-levelezőnk, Angyal Zoltán is kérdezte lapunk levelezőfórumán a napokban, van-e már kormánydöntés arról, hogy lesz-e IVS 2 – tudvalevő, a kormány hivatalba lépése után nem sokkal elrendelte a kiemelt projektek felülvizsgálatát – egy részüket tervezik eltörölni. Kéri Zoltán szerint még semmi hír, még nem tudni, mi lesz a projektek sorsa.)


Október közepén

A megújult teret egyébként a tervek szerint október közepén adják át. Kérdeztük (újra csak olvasónkra hivatkozva), nem csúszik-e az építkezés, hiszen az eredeti elképzelés szerint már korábban hozzá kellett volna kezdeni.

A szakember szerint igaz, hogy később kezdték az első közbeszerzési eljárás sikertelensége miatt, de az időből nem csúsztak ki, 2011. június 30-áig kell befejezni az IVS 1-es ütemét, melynek része az Erzsébet tér rekonstrukciója is.


Határidőre kész lehet

Az IVS 1 ütemébe tartozik még a Szent István téri mélygarázs és a tér rendezése is, melyekre a mai napig nem írt ki a kft. közbeszerzési eljárást. Miért?– kérdezi Angyal Zoltán olvasónk. Kéri Zoltán elmondta, az EKKE, azaz Európai Uniós Közbeszerzési Koordinációs … Egyesülettől még nem érkezett meg a jóváírás erre, a napokban várják. Mivel a beruházás 3-4 hónap alatt elkészül, így szerinte ezek a munkálatok is időben, határidőig befejeződhetnek.

ÉM-HM

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Fonogram díjas miskolciak
Miskolc - Néhány hete az erősen miskolci kötődésű FreshFabrik zenekar nyerte el 2011. legjobb hazai modern [...] tovább »
Bízzunk egymásban, avagy Önsegítő társadalom 2.0
Miskolc - Prof. dr. Csepeli György előadásával folytatódott ma a Szociológiai Esték a MAB-ban sorozat. tovább »
Programok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén – Nézze meg, milyen programok várják Önt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és válogasson [...] tovább »
Az igazi sürgősségi ellátásért
Miskolc - Az épülőben lévő Csillagpont Kórház lelke a sürgősségi ellátás lesz, amire most kezdték meg a [...] tovább »
Konferenciával ünnepel a 60 éves tanszék
Miskolc - A legújabb innovációs eredményeket ismerhetik meg a szakemberek a kétnapos konferencián. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés