2007.06.18 04:24; Frissítve: 2007.06.18 04:24


Bioerőmű javíthatja a foglalkoztatást

Szerencs – Hegyalja kapujának önkormányzata a legfontosabbnak tartja a munkahelyteremtést.

A városvezetés a közelmúltban fórumon tájékoztatta a lakosságot a hamarosan építendő, bioenergiát előállító üzem megvalósításáról. Rónavölgyi Endréné polgármester az új munkahelyek megteremtését első helyre teszi a városvezetés tevékenységei között. – Az önkormányzatnak nem feladata, hogy vállalatokat hozzon létre, de – elveink szerint – biztosítanunk kell azokat a feltételrendszereket, amelyek alkalmat adnak a vállalkozóknak a betelepülésre. Két irányban kell gondolkozni, egyrészt foglalkozunk azokkal a lehetőségekkel, amelyek segítik a már meglévő cégek fejlesztését, másrészt külső befektetőket igyekszünk a városba csalogatni megfelelő lehetőségek mellett. Köztudott, hogy cirka kétszázmilliós beruházással alakítottuk ki az ipari parkot, erre egy megfelelő marketinggel sikerült ráirányítani a figyelmet – mondta a polgármester.

Nemsokára kezdhetik

Fentieknek is köszönhető, hogy megvalósulni látszik egy új üzem, aminek részleteiről Hujber Ottó az Intertraverz Co. elnöke beszélt. – Szerencs egy innovatív város, nagyon kedvezően fogadta a kezdeményezést, megértették a lényegét. A település egy országos programot támogatva elmondhatja, első lesz ezen a területen. Köszönettel fogadtuk a meghívást a fórumra, ugyanis a lakosság részéről mindig felmerülhetnek speciális kérdések, amelyeknek megvitatására nincs jobb hely – mondja az elnök. – Maga a beruházás harmincmilliárd forintnál többet tesz ki, attól függően miként változik a forint árfolyama. Környezetvédelmi szempontból minden igényt kielégít majd az erőmű, hiszen környezetvédelmi beruházásról van szó. Tulajdonképpen a mezőgazdaságban megtermelt melléktermékekből állítunk elő energiát. Ez nemcsak kielégíti, de javítja is a körülményeket, valamint az energiaháztartást. Gázt importálunk, szenet használunk fel, a bioerőművel csökkenteni tudjuk ezeknek az energiahordozóknak a felhasználását, javítjuk az ország valutamérlegét. A tervek szerint két évet vesz igénybe az építkezés, magyarul 2009-ben kezdődhet meg az üzemeltetés a tervek szerint – adott tájékoztatást Hujber Ottó.

Megoldják a gondot
Időközben az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága nyilatkozatban ellenezte az erőmű megépítését. A kommüniké szerint az erőmű zavaró helyre települ, a több, tömbszerű épületből álló együttes tájidegen. A tervezett sematikus együttes egyes részeinek harmincnégy métert megközelítő, tízemeletnyi magassága durva látványelem a világörökségi védettségű területen. Megjelenése súlyosan veszélyezteti a tájra jellemző értékek megőrzését, a világörökségi terület védelmét. A tiltakozásra változtatnak az elképzeléseken, megsüllyesztik az üzemet. Rónavölgyi Endréné polgármester elmondta érdeklődésünkre, a tervek átdolgozásával párhuzamosan végzik az általános rendezési terv módosítását.

SfL

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Bár-bukta – Fizetés nélkül távoztak a vendégek
Miskolc - Az még nem lett volna baj, hogy nem köszöntek távozáskor egy miskolci bár vendégei, de nem is fizettek. tovább »
Ha róka a „garázda”: akkor is rendőrség
Miskolc - Egyik olvasónk jelezte: róka garázdálkodik Diósgyőrben. Olvasónk attól tart, hogy az állat akár [...] tovább »
Kaptárostul lopják a méheket
Ond, Bekecs - Nem csak a méhek gyűjtögetnek szorgalmasan, hanem a tolvajok is – mostanában például éppen [...] tovább »
Becsomagolják a miskolci színházat
Miskolc - Különféle akciókkal próbálja felhívni a figyelmet a miskolci színházra a teátrum új, júniusban [...] tovább »
Késésben az egyetemi felújítás
Miskolc - Csúsznak az egyetemi építkezések, de a remények szerint év végére végeznek a felújítással. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés