A Készenléti Rendőrség 1997-ben megszüntetett miskolci bevetési parancsnokságának egykori munkatársa nyilatkozott a Borsod Online-nak.
„1997. október 16-án összehívták a Készenléti Rendőrség miskolci bevetési parancsnokságának munkatársait. Az állománygyűlésen az egység feloszlatását jelentették be.” – mondta a Borsod Online-nak a miskolci parancsnokság egyik egykori munkatársa. „Ez akkor ötszáz embert érintett, ám nyilván jóval többet, hiszen közülünk sokan családos emberek voltak. Hidegzuhanyként ért minket a hír, hiszen azt hiszem, hogy egy jól működő egység volt mienk. Akkor Miskolc mellett Budapesten volt készenlétis egység. A közvélemény például a ’90-es években nem sokat tudott a munkánkról, de tény; mi voltunk ott többek között a határ mellett a jugoszláv konfliktus idején, Szegeden, a Magda Marinko-féle gyilkosságnál, mi védtük a nagykövetségeket az I. Öbölháború idején, de biztosítottuk a teltházas Békéscsaba – Ferencváros meccseket is. Az akkori megszüntetést valamiféle bosszúhadjáratnak tartom, persze ezt nehéz lenne bizonyítani, ám akkor is ezt gondolom. Próbáltunk lobbizni a megmaradásért, de hiába… Érdemes lenne megkérdezni az akkori döntéshozókat, hogy mit gondolnak most? Egy adalék a végére: 1999-ben volt egy óriási nemzetközi, úgynevezett túlélési verseny. A miskolci kommandósok nyerték meg…”