A napokban az ózdi piacon egy nő hangosan kiabálni kezdett, mivel kosarából ellopták a pénztárcáját. A segélykérést meghalló járőr a sértett által mutatott irányba futott, miközben rendőrtársa autóval indult a megadott cél felé. A gyors reagálásnak hamar meg lett az eredménye, hiszen a menekülő zsebtolvajt a vásártér közelében lévő utcában sikerült elfogni.
A rendőrök azonban tudták, hogy a zsebtolvajok általában párban járnak, ezért a feltételezett bűntárs felkutatását is megkezdték. A gyanú hamar beigazolódott, hiszen az elkövető idősebb társát is, illetve az általa eldobott pénztárcát is kézre kerítették a rendőrök. A zsebtolvajok módszere az volt, hogy az egyik ellopta tárcát, majd azon nyomban átadta azt társának, és egy-egy irányba mind ketten elszaladtak. A csel azonban nem járt túl a rendőrök eszén, így hamar előállították őket az Ózdi Rendőrkapitányságra.
Az Ózdi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást a 37 és 58 éves egri elkövetőkkel szemben.
Az Ózdi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda