2010.07.15 05:54; Frissítve: 2010.07.15 05:54


Véget ért a türelmi időszak Sátoraljaújhely főutcáján

Véget ért a türelmi időszak Sátoraljaújhely főutcáján
Sátoraljaújhelyen július 15-től megbüntetik a sétálóutcán dohányzókat, a kutyát sétáltatókat és az extrém bicikliseket.

A néhány hónapja átadott sátoraljaújhelyi sétálóutcán véget ért a türelmi időszak, július 15-től szabálysértési bírságra számíthat az, aki ezen a területen nem a kijelölt helyeken gyújt rá, ha kutyát sétáltat, vagy extrém sportot űz.

– Nem hirtelen szigorról van szó – mondta Dankó Dénes, Sátoraljaújhely alpolgármestere. – A sétálóutca területén már tavaly sem lehetett rágyújtani, de ezt sokan kijátszották azzal, hogy beálltak a kapualjakba, ami az ottani lakók tetszését nem nyerte el, ezért annyiban szigorítunk, hogy július közepétől az átjárókban sem lehet rágyújtani. A dohányzási tilalom természetesen nem vonatkozik a kiülős vendéglátóhelyek teraszára, ahol a vendégek természetesen rágyújthatnak, valamint a bíróság mellett is kijelöltünk a dohányzók számára egy területet, ahol hódolhatnak a szenvedélyüknek. Erre a szigorításra elsősorban a rengeteg eldobott cigarettacsikk miatt volt szükség.


Maradt a piszok

A kutyasétáltatókat hasonló okok miatt kényszerülnek kitiltani a területről. A sátoraljaújhelyi alpolgármester elmondta, próbaképpen megengedték a kutyatartóknak, hogy bevigyék kedvenceiket a sétálóutca területére azzal a feltétellel, hogy a kutyaürüléket a terület két végpontján elhelyezett tárolóedényekbe rakják.

– Miután ez nem történt meg, ezért úgy döntöttünk, ha a kutyatartók nem tartják be a szabályokat, akkor vigyék máshová sétáltatni négylábú barátaikat – tette hozzá Dankó Dénes.

A kerékpárosokkal szemben nem egyetemlegesen járnak el, hiszen akik csak átgurulnak a területen, vagy kerékpáros turistaként megállnak pihenni a sétálóutca területén, azok természetesen nem követnek el szabálysértést július 15. után sem.

–  Azokat fogjuk szankcionálni, akik megzavarják a terület nyugalmát, azaz mutatványaikkal veszélyeztetik maguk és mások testi épségét – mondta Dankó Dénes.
Az új szabályok megszegőit a közterület-felügyelet munkatársai büntetik meg július 15-től szabálysértési eljárás keretében.

- BG -

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Fonogram díjas miskolciak
Miskolc - Néhány hete az erősen miskolci kötődésű FreshFabrik zenekar nyerte el 2011. legjobb hazai modern [...] tovább »
Bízzunk egymásban, avagy Önsegítő társadalom 2.0
Miskolc - Prof. dr. Csepeli György előadásával folytatódott ma a Szociológiai Esték a MAB-ban sorozat. tovább »
Programok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén – Nézze meg, milyen programok várják Önt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és válogasson [...] tovább »
Az igazi sürgősségi ellátásért
Miskolc - Az épülőben lévő Csillagpont Kórház lelke a sürgősségi ellátás lesz, amire most kezdték meg a [...] tovább »
Konferenciával ünnepel a 60 éves tanszék
Miskolc - A legújabb innovációs eredményeket ismerhetik meg a szakemberek a kétnapos konferencián. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés