2010.07.21 16:54; Frissítve: 2010.07.21 16:54


Választás előtt: időn túli döntés?

Miskolc – Marad a „lakosságszám-aránytalan”? Miskolc jegyzője az Országos Választási Bizottsághoz fordult jogorvoslatért. Minderről a miskolci önkormányzat 21-én kiadott sajtóközleményéből értesülhettünk.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek megválasztásáról szóló törvény alapján a 10 000-nél több lakosú településeken a Választási Iroda Vezetője (vagyis a jegyző) állapítja meg az egyéni választókerületek sorszámát és területét. Ennek eleget téve 2010. július 12-én Miskolc jegyzője meghozta ezen határozatát, amely ellen július 14-én kifogásokat nyújtottak be, amelyeket a hivatal vezetője megküldött a B.-A.-Z. Megyei Területi Választási Iroda vezetőjének (azaz a megyei főjegyzőnek), aki a határozatot megváltoztatta. A hivatkozási alap az volt, hogy a jegyző által megállapított választókerületek lakosságszáma nem arányos. Ezen határozatát, mellékleteivel együtt, július 16-án hozta meg, amit elektronikus úton továbbított a Helyi Választási Irodához (az eredeti aláírt példány pedig csak július 20-án érkezett meg Miskolc jegyzőjéhez).

Miskolc jegyzője, dr. Mihalecz Péter az Országos Választási Bizottsághoz fordult azzal, hogy vizsgálja felül és a törvénynek megfelelően semmisítse meg az említett határozatot, mivel a Megyei Területi Választási Iroda vezetője a törvényi határidőn túl hozta meg határozatát, további – bírósági – jogorvoslatra pedig nincs lehetőség. A jegyző arra hivatkozott: Megyei Területi Választási Iroda vezetője „kicsúszott az időből”, hiszen a köztársasági elnök 2010. július 15-én tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját, márpedig a választói törvény szerint a választás kitűzésétől a szavazás napjáig nem lehet a település, választókerület és szavazókör határát, sorszámát megváltoztatni.

Küzdenek a körzethatáraikért

A miskolci önkormányzati sajtóközleményét követő pár órán belül újabb sajtóközlemény érkezett szerkesztőségünkhöz. Ebben a miskolci szocialisták azt vetik fel: a megyei főjegyző politikai célokból verné szét Miskolcon a működő polgári érdekképviseleteket. Azt állítják: a Fidesz az önkormányzati választókörzetek átrajzolásával próbál választási előnyhöz jutni. „A választókörzetek határait korábban a miskolci közigazgatásban jártas szakemberek a miskolci jegyző jóváhagyásával úgy határozták meg, hogy a város történelmi és szerves egységei (például a nagyobb lakótelepek) értelemszerűen egységes választási és egyben érdekképviseleti körzeteket alkossanak. Hiszen az azonos körzetben élőknek azonosak a napi ügyei, megoldandó feladatai és problémái is, így érdekképviseletük is így látható el a leghatékonyabban” – fogalmaznak. Leszögezik: az MSZP frakció nem hagyja szó nélkül, és az összes törvényi lehetőséget megragadja a helyzet tisztázásáért és a körzethatárok változatlanságáért.

 

 

 

 

 

 


Döntött az OVB

Az Észak-Magyarország lapzártája előtt arról értesültünk hírügynökségi forrásból: az OVB tagjai egyetértettek abban, hogy a választási eljárási törvény szerint a települési választókerületeket a jegyző állapítja meg, és ez ellen a Területi Választási Iroda vezetőjéhez lehet jogorvoslattal fordulni. A TVI vezetőjének döntése ellen azonban nincs jogorvoslat, sem az Országos Választási Irodához, sem az OVB-hez, sem pedig bírósághoz nem lehet fordulni. Az OVB jegyzőkönyvi döntésben rögzítette, hogy nincs hatásköre a kérdésben, és megállapodtak abban is, hogy a gondot jelezni kell a jogalkotónak.

 

 

 

 


A főjegyző

Dr. Kovács János, mint a TVI vezetője: – Kizárólag a törvényben előírtakat vettem figyelembe a körzethatárok megváltoztatásánál, s azt is kifogások alapján tettem, amelyek törvénysértésre hivatkoztak. Azt pedig mind a magam, mind köztisztviselő munkatársaim nevében kikérem , amit a miskolci szocialisták állítanak, hogy mindebben politikai célok befolyásoltak volna.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Fonogram díjas miskolciak
Miskolc - Néhány hete az erősen miskolci kötődésű FreshFabrik zenekar nyerte el 2011. legjobb hazai modern [...] tovább »
Bízzunk egymásban, avagy Önsegítő társadalom 2.0
Miskolc - Prof. dr. Csepeli György előadásával folytatódott ma a Szociológiai Esték a MAB-ban sorozat. tovább »
Programok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén – Nézze meg, milyen programok várják Önt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és válogasson [...] tovább »
Az igazi sürgősségi ellátásért
Miskolc - Az épülőben lévő Csillagpont Kórház lelke a sürgősségi ellátás lesz, amire most kezdték meg a [...] tovább »
Konferenciával ünnepel a 60 éves tanszék
Miskolc - A legújabb innovációs eredményeket ismerhetik meg a szakemberek a kétnapos konferencián. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés