Ennek során ugyanazon térképrészleteket tárták a sajtó képviselői elé, mint két nappal azelőtt Káli Sándor polgármester, bemutatandó: milyen – úgymond – dilettáns módon alakította ki, illetve át a megye főjegyzője a választókerületeket. Lapunk kérdésére, milyen aránytalanságok voltak a városi jegyző által kialakított körzetek között (hiszen a főjegyző ezen indokkal adott, adhatott helyt a kifogásoknak), nem voltak felkészülve, arra nem tudtak választ adni. Elmondták viszont, hogy kettejüket kifejezetten hátrányosan érintette a választókerületek új kijelölése, amely során, mint állítják, a főjegyző ceruzáját a Fidesz, azon belül is dr. Zsiga Marcell vezette.