2010.08.26 15:43; Frissítve: 2010.08.26 15:43


Vádat emelt az ügyészség a monoki polgármester ellen

Miskolc – Szepessy Zsoltot hűtlen kezeléssel, jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével és sikkasztással vádolják.

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, hűtlen kezelés és sikkasztás miatt vádat emelt a Miskolci Városi Ügyészség Szepessy Zsolt, Monok polgármestere ellen. A történet szálai ég 2006-ra nyúlnak vissza, amikor Szepessy Zsolt megnyerte a választás. Elődjétől, Csordás Ferenctől olyan folyamatban lévő projekteket örökölt, amelyek megvalósítására az ő regnálásának idején kellett sort keríteni, s melyekre már a pályázati forrásokat is megkapta a település.

A közmunkások dolgoztak

A monoki önkormányzat a Megyei Területfejlesztési Tanács beszakadt pincék és utak rendbetételére pályázati úton vissza nem térítendő támogatást kapott. A munkálatokkal kapcsolatban egy olyan cég, a Bodnár Kft. bocsátott ki számlát, amelynek vezetőjével a polgármester korábban üzleti kapcsolatban állt, ám a tényleges munkavégzésük nem bizonyítható – helyettük a község közmunkásai tömték be a beszakadt pincéket, ám nem azzal a technológiával, amire a település a területfejlesztési tanács támogatását megkapta.

Az önkormányzat benyújtotta a területfejlesztési tanácsnak a Bodnár Kft. 3,7 millió forintról szóló számláját, amit a ki is egyenlítettek. Később egy ugyanilyen összegű számlát az önkormányzat kasszájából is kifizettek, azonban a mögött már nem semmilyen – még a közmunkások által elvégzett – munkavégzés sem volt. Az ügyészség meglátása szerint azzal, hogy a pályázattól eltérő műszaki tartalommal – lényegesen olcsóbb technológiával – végezték el a munkát, megvalósult a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése. A Bodnár Kft. fiktív számlájának kiegyenlítése miatt az ügyészség újabb vádponttal gyarapította a vádiratot: hűtlen kezeléssel. Arról nem tudni, a 7,4 millió forint végül kihez került.

Egy másik történetben játszott szerepe miatt is felelnie kell Szepessy Zsoltnak: 2006-ban útfelújítási munkálatokra hétmillió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt meg a területfejlesztési tanács Monoknak. Az – önrésszel együtt 7,8 millió forint értékű – munkát a Strabag Kft. rendben elvégezte, a számlát be is nyújtotta, amire a tanács át is utalta a „felpántlikázott pénzt” – ám az csak részben, és hosszadalmas egyeztetés után apró részletekben jutott el a kivitelezőhöz. Közben az önkormányzat számláján lévő címzett támogatást más célokra használták fel – ami miatt sikkasztással vádolta meg az ügyészség Szepessy Zsolt polgármestert.

- ÉM-SZP -

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Fonogram díjas miskolciak
Miskolc - Néhány hete az erősen miskolci kötődésű FreshFabrik zenekar nyerte el 2011. legjobb hazai modern [...] tovább »
Bízzunk egymásban, avagy Önsegítő társadalom 2.0
Miskolc - Prof. dr. Csepeli György előadásával folytatódott ma a Szociológiai Esték a MAB-ban sorozat. tovább »
Programok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén – Nézze meg, milyen programok várják Önt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és válogasson [...] tovább »
Az igazi sürgősségi ellátásért
Miskolc - Az épülőben lévő Csillagpont Kórház lelke a sürgősségi ellátás lesz, amire most kezdték meg a [...] tovább »
Konferenciával ünnepel a 60 éves tanszék
Miskolc - A legújabb innovációs eredményeket ismerhetik meg a szakemberek a kétnapos konferencián. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés