2010.01.25 11:12 órakor feltéve
2010.01.25 11:17 órakor frissítve
Ugyanekkor adták át az
egyedülálló Honismereti
tanösvényt is. A kialakítás alatt
lévő Darvas Közösségi
Ház és Múzeum udvarán
előbb
dr. Ódor Ferenc
országgyűlési képviselő, a
B.-
A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke
osztotta meg a hallgatósággal ünnepi
köszöntő gondolatait, majd dr. Veres
László, a Herman Ottó
Múzeum igazgatója adta át a
tanösvényt. A forralt bornak és
teának köszönhetően
átmelegedett érdeklődők
számára a tanösvény
bejárása következett egy
rövidített útvonalon. Az
ötödik állomásnál, a
református templomban ünnepi műsorral
fogadták a szervezők a
nagyközönséget.
Az általános iskolában – a
tanösvény hetedik
állomásán – Somorjai
Lehel, a B.-A.-Z. Megyei Levéltár
igazgatója mutatta be a
nagyközönségnek az új
Ongáról szóló
képes könyvet, majd Takács
László OKE elnök, a Honismereti
tanösvény és
múltfeltárás Ongán
címmel, a Norvég Civil
Támogatási Alap által
támogatott projekt eddigi eredményeit
ismertetette, és bemutatta az „Onga
múltja” honlapot, a tanösvényhez
készült nyomtatott és elektronikus
kiadványt.
Az 1. Ongai pálinkaverseny
ünnepélyes eredményhirdetése
következett, ahol dr. Oroszné dr.
Prekop Erzsébet, a Miskolci
Likőrgyár Zrt. vezérigazgatója, a
zsűri elnöke értékelte a
versenyt.
A rendezvényt megtisztelte
jelenlétével dr. Orosz
Gábor, Regionális
Államigazgatási Hivatalok
Észak-Magyarországi Regionális
Államigazgatási Hivatal Miskolci
Kirendeltségének vezetője,
Kmotrik Péter, a Gömöri
Ifjúsági Társaság elnöke,
Szidiropulosz Archimédesz, a
Trianoni Szemle szerkesztője, Kocsis
Sándor, a Horthy Miklós
Társaság alelnöke és
számos más vendég,
érdeklődő.
Az ünnepi eseménysort
állófogadás zárta.
- Takács László -