2010.07.14 11:37; Frissítve: 2010.07.14 11:37


Tömeges visszaélések a miskolci tömegközlekedési eszközökön

Tömeges visszaélések a miskolci tömegközlekedési eszközökön
Miskolc – Szakmányban hamisították az utazásra feljogosító igazolványokat, amelyeket helyközi, városi busz- illetve villamosjáratokon lehetett igénybe venni.

Egy 22 éves egyetemi hallgató például vizsgája napján bukott le az általa gyártott utazási igazolvánnyal. Rajta kívül még több mint száz gyanúsítottal szemben folyik hasonló ügyben eljárás.

A Miskolci Rendőrkapitányság közokirat hamisítás miatt indított gyorsított eljárást a fiatalemberrel szemben, amely eredményeként a bíróság megrovásban részesítette a vádlottat. Továbbá a hatóság indítványára a taláros testület elkobozta az elkövető számítástechnikai eszközeit.

A Miskolci Rendőrkapitányság az első fél évben több mint száz ügyben indított már eljárást közokirat hamisítás miatt hasonló bűncselekmények miatt. A kedvezmény jogtalan felhasználói mellett több kártyahamisító is rendőrkézre került. A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy előfordult már olyan is, amikor a hamisított úgynevezett „MÁK-kártyákat” pár ezer forintért próbálták értékesíteni, például piacokon, pályaudvarokon.

A Miskolci Rendőrkapitányság felderítési hatékonyságához hozzájárul, hogy a helyi közlekedési vállalattal kötött együttműködési megállapodás alapján a rendőrök és az ellenőrök közös akciókat hajtanak végre, azaz szinte száz százalékban kiszűrhetőek a hamis okmányok. A július elsejétől kiadott új igazolványok biztonságtechnikailag már fejlettebbek, így megszűnhetnek a tömeges visszaélések. A Miskolci Rendőrkapitányságnak ennek ellenére továbbra is eltökélt szándéka, hogy folyamatos ellenőrzésekkel elejét vegye a további jogosulatlan felhasználásoknak, illetve közokirat hamisításoknak.

A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda 

 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON Sziréna
Térfigyelő „kék szemek” – eredményes a térfigyelő szolgálat Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Tiszaújvárosban ebben az esztendőben négy bűncselekmény és két szabálysértés [...] tovább »
Bundabotrány – Harminckilencre nőtt a gyanúsítottként kihallgatott futballisták száma
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Újabb kilenc labdarúgót hallgatott ki a héten gyanúsítottként a [...] tovább »
Négyen sérültek meg a balesetben Miskolcon
Miskolc - Személyi sérüléssel végződött az a közlekedési baleset, ami Miskolcon történt a Bajcsy-Zsilinszky [...] tovább »
Jobbik: két év alatt sem lett rend
Miskolc - „Miskolc polgármestere szerint a Fidesz soha nem ígért rendet két hét alatt.” tovább »
Elzárás, pénzbírság a szabálysértőknek Kazincbarcikán
Kazincbarcika - Egy nap alatt három szabálysértési őrizetben lévőt állítottak Kazincbarcikán bíróság elé a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés