Telep vagy Kertváros?
Nos, a „telep” szó könnyebben kiejthető, és nem is mesebeli szörny, mégsem jó hangzású, jelentéséhez pejoratív érzések kapcsolódnak.
Miskolc délkeleti városrészét nevezik így is, úgy is. Az egyik térképen Martintelep, míg egy másikon Martinkertváros szerepel. Ha az arra járó utazó tesz egy kis sétát, az utóbbi elnevezés mellett fog szavazni.
A területet először 1908-ban említik. A névadó: Martin Károly földbirtokos, az első miskolci tűzoltó-egyesület alapítója, egyben parancsnoka. A Tiszai pályaudvar 1944-es bombázása a településnek is súlyos károkat okozott. A háború utáni újjáépítésben jelentős szerepet kapott a miskolci acélgyártás is. Így sokan a Martin-féle kohászati eljárással hozzák kapcsolatba a lakónegyed nevének eredetét. Igen, volt egy Pierre Émile Martin nevű belga (francia) kohász, aki 1864-ben találta fel az új gyártási módszereket. Felhasználta a Siemens testvérek tüzelőrendszerét, ezért találmányát Siemens-Martin-kemencének nevezik.
A városrész Martintelepként vonult be a köztudatba. Se nem város, se nem falu. Afféle emberraktárként szolgált a hatalmas gyár dolgozói részére. Szükséges kellék a város határában; kolónia, ami biztosítja a munkaerőt. Nem csoda, hogy az ott lakóknak nem tetszett a telep elnevezés. Végül győzött a népakarat. 2002. szeptember 5-től Martinkertváros a hivatalos elnevezés.
Nekem a „kert” szóról elsőként virágok, egyéb növények jutnak eszembe. És a kertvárosban járva valóban lépten-nyomon rendet, tisztaságot találunk. Lombos fákkal övezett utcákat, virágos tereket. A pompás, kellően ápolt virágok, a liget illatát sugárzó növények mellé a madárcsicsergés és kutyaugatás érezteti velünk a természet közelségét.
Hirtelen nyugatra tekintek, vasúti tehervagonokat látok, a háttérben pedig az Avas emeletes házait. A panoráma cseppet sem barátságos. Érdekes dolog ez. Deák Ferenc idejében még igazi csemegének, kulturális fejlődésnek, az alkotó ember csodájának számított a vasút. „Be sincs fogva a ló, oszt mégis megy” – álmélkodott Kisfaludy Sándor költőnk egyik szolgálója. Hasonlóképpen volt ez az emeletes házak építése idején. A falvak küzdelmes élete után felüdülésnek, komfortos életnek tűnt a városiasodás eme jelensége.
Manapság mégis ez a látvány ébreszti a telep, a kolónia érzését. Az egymásra zsúfolt házkockák szinte kiabálják: mentsetek meg!
Inkább visszafordítom tekintetemet. Miskolc egyik legbékésebb negyede, a virágos kertek felé. A Martinkertváros felé.
- Tamáska-Varga Ákos -
